Napjainkban kezdik felismerni, hogy a nem megfelelő tájhasználat, a környezetünk szennyezése, az őseink által alapvető evidenciának tekintett „tájtisztelet” jelenkori mellőzése, a vidék pusztulása erős összefüggése ket mutat a mai kor öntörvényű, erőltetett, alkalmazkodásképtelen gazdálkodási/tájhasználati formáival, aminek következtében az emberiség egy ökológiai, társadalmi katasztrófa irányába lohol. A probléma az, hogy önmagában a fenti tény felismerése nem oldja meg a tarthatatlan helyzetet, azonban a változtatás nehéz, elsősorban a jelenkori tulajdon- és érdekviszonyok, illetve a berögzült megszokások miatt. Jó példa erre az Új Vásárhelyi Terv, amelynek tervezése során még egy komplex árvízvédelmi, vidékfejlesztési, környezet- és természetvédelmi programról volt szó, melyben egyik szakterület sem élvezett prioritást. Napjainkban az Új Vásárhelyi Tervre kizárólag árvízvédelmi programként tekintenek, a többi, ugyanolyan fontos szakterület lemorzsolódott a Tisza menti vidék ökológiai, társadalmi problémáit tovább erősítve.