Az alapellátási ügyeletnek az egészségügyben betöltött szerepe kulcsfontosságú, hiszen az alap- és sürgősségi ellátásnak is szervesen integrált részét képezi. Ezt jelzi az a tény is, hogy a betegek leggyakrabban az alapellátási ügyeletet keresik fel sürgősen ellátandónak ítélt egészségi állapotukkal a mentőszolgálat mellett. Ennek oka lehet a területi adottságok miatt könnyen hozzáférhető, gyors orvosi ellátás, különösen a fekvőbeteg intézményektől távolabb eső térségekben, de az ügyeleti időszak hossza is, mely többszöröse a háziorvosi rendelés és rendelkezésre állás idejének. Az ügyeleti megkeresesések között az egyszerű, banális kórképektől a legsúlyosabb, tényleges oxyológiai ellátást igénylő esetekig szó szerint bármi előfordulhat. Ezért különösen precíz munkára van szükség az alapellátási ügyeletben dolgozó orvosok részéről, hiszen első ellátóként a beteg gyógyulásában betöltött szerepük kardinális. Gyakran a sürgősségi állapot felismerése is komoly hozzáértést igényel, hiszen a beteg sem feltétlenül van tudatában súlyos állapotának. A felelősség hatalmas, az orvos felismeri-e az életet közvetlenül veszélyeztető kórképet, helyes primer ellátást biztosít-e, illetve jól szervezi-e a betegutat a megfelelő célintézetig, ahol az optimális gyógyulás feltételei adottak. Ebben a folyamatban a minőségi és gyors orvosi ellátás mellett a teljes sürgősségi betegellátó rendszer szervezettségének is jelen kell lennie. Az év minden napján összehangolt működésre van szükség az alapellátási ügyelet, a mentőszolgálat és a sürgősségi fekvőbeteg-ellátás részéről is, hogy a beteg a lehető leghamarabb, állapotának megfelelő progresszivitási szinten kerüljön ellátásra. Az ügyeletes orvosnak az általános és szakorvosi tanulmányain túl tisztában kell lennie a munkaköri/tevékenységi leírásban megfogalmazott követelményekkel, a munkáltatója által kiadott protokollokkal, eljárásrendekkel, illetve a szakma szabályaival. Különösen nehéz helyzetben van az alapellátási ügyeletben tevékenykedő orvos, hiszen a helyes diagnózisalkotáshoz nagyobb mértékben kell szakmai tapasztalatára és tudására hagyatkoznia a szűkösebb diagnosztikus eszközös lehetőségek okán. Továbbá helyben, rövid időn belül, jellemzően egyedül, vagy csekély szakszemélyzet segítségével kell döntést hoznia és eszerint cselekednie. Amennyiben az anamnézis és fizikális vizsgálat alapján felállította a diagnózist, adekvát terápiát indít, amit a beteg otthonában folytathat, vagy szükség esetén beutalásra kerül a sor. A beutalás, vagy hazabocsátás ugyancsak átgondolt döntés eredményeként kell, hogy megszülessen, melyhez figyelembe kell venni az esetleges későbbi állapotromlás lehetőségét is. Ha egy rossz döntés miatt a beteg nem részesül az állapotának megfelelő egészségügyi ellátásban, az súlyos egészségkárosodást is eredményezhet. Ilyen esetben hangsúlyos szerepet kap a pontos orvosi dokumentáció. Az ügyeletes orvosnak tehát széleskörű kompetenciával kell rendelkeznie az igen változatos, sokszor nehéz esetek megfelelő felismerése és ellátása terén. Úgy vélem, minden orvosnak a szakmai tudása legjavát nyújtva, felelősségteljes munkájával törekednie kell a betegek mielőbbi gyógyulására és normál életvitelükhöz, ezáltal a társadalmi szerepükhöz való visszatérésre.