Történeti áttekintés: A célunk endodontiai kezelés során a mikroorganizmusok számának lecsökkentése vagy teljes eliminálása a gyökércsatornából, emellett a későbbi restauráció feltételeinek megteremtése. Napjainkban a páciensek igénye az, hogy úgy állítsák helyre a sérült fogat, hogy az esztétikailag kifogástalan legyen, egy fiatalos, megnyerő mosolyt biztosítson. Ennek az eléréséhez azonban nem volt megfelelő a fém csapok használata, mivel áttűnnek a kompozit felépítményeken és a kerámia koronákon. Ezen okból fejlesztették ki az 1990-es években a szénszállal erősített csapokat, melyek esztétikai tulajdonságai folyamatos fejlesztéseken estek át a mai modern változatukig. 1.1. A kompozitcsapok összetétele • Mátrix: Epoxy-gyanta, módosított epoxy-gyanta, UDMA, Bis-GMA, silicon dioxide, metakrilát, polyészter, vinylészter • Rostos állomány: carbon rost, quarz, üveg rost, polyetilén 1.2. Csapok csoportosítása A gyári csapokat csoportosíthatjuk többféleképpen: • aktív gyökércsavarok/passzív stiftek • alakjuk szerint: parallel/kúpos/vegyes konicitású csapok • passzív csapok anyaguk alapján: fémek (rozsdamentes acél, nemesfém ötvözet, titán); kerámiák (zirconia, aluminiumoxid); kompozit Fő alkalmazási területük (az elvégzett kísérletek után) a frontfogak területére korlátozódik, mivel a premolárisok esetén már többször tapasztaltak töréseket. Fényáteresztő képességük miatt ügyelnünk kell a megfelelő színű csap és ragasztócement kiválasztására a helyes esztétikai eredmény eléréséhez. A fényáteresztő képességük pedig ragasztáskor fontos kritérium lehet a felhasznált ragasztócement függvényében, mert nagy mértékben befolyásolja a polimerizáció fokát és a csapok rögzülését. Rostos csap és csonkfelépítésre használt anyag: A csap behelyezésének a célja az, hogy megtartsa a csonkfelépítő anyagot, ami pedig a ráhelyezett koronát tartja. A csonkfelépítő anyag általános alakját és elhelyezkedését a készítésük során alakítják ki. Az előregyártott csapokat a restaurációs anyagokkal együtt használják, amit a csap becementezése után alakítanak ki. Ez tetszés szerint lehet amalgám, kompozit gyanta vagy GI cement. Bondozás, bondozás a gyökércsatornában, bond szakítószilárdsága: Ez egy három lépésből álló folyamat, amely lehetővé teszi a hidrofób restaurációra alkalmas anyagok nedves dentinhez rögzülését. Savat helyeznek elsőként a dentin felszínére, majd lemossák azt. Ez eltávolítja a smear-layert, demineralizálja a dentin felszíni részét és szabaddá teszi a kollagén mátrixot. A bondban, amelyet a demineralizált dentin felszínére viszünk fel, egy gyantaszerű anyag van egyesítve, egy olyan illékony oldószeres vivőközeggel, mint az alkohol vagy az aceton. Ezután a vivőanyag penetrál a nedves dentin felszínén és bejuttatja a gyantás összetevőt a kollagén mátrixba és a dentin tubulusokba. A dentint levegővel leszárítjuk, a vivőanyag elpárologtatása céljából, amely a gyantás összetevőt maga után hagyja. Ezt az anyagot nevezzük primernek. Következő lépésben egy töltetlen vagy kis töltésű gyanta anyagot alkalmazunk a dentin felszínen, majd megvilágítjuk azt. Ez az anyag adhezívként ismeretes. Kopolimerizál a kollagén mátrixban már jelen levő gyantával, mintegy beleragadva a dentin felszínébe, ezáltal egy hidrofób felületet biztosítva a kopolimerizációnak a hidrofób helyreállításhoz használt anyag számára. Ezt a gyantával infiltrált kollagén mátrixot együttesen hibrid rétegnek nevezzük. Ezáltal a retenció fő része az intertubuláris dentinben található kollagén mátrix mikromechanikai kötődéséből származik. Bondozás során a bondanyagot egy applikátor segítségével visszük fel a dentin felszínére. Problémát jelent azonban a bondozás élettartama, mivel megfelelő előkezelés hiányában romlik annak minősége. Erre a célra különféle anyagokat alkalmaztak a bond minőségének javítása céljából: • CHX- nem volt igazán hatásos, mert vízben gazdag rétegek maradhattak vissza amik elősegítették az adhezív réteg degradálódását. • Nátrium-etoxidos savazás-csap felszínén mikrorések keletkeznek, amik rontják az adhéziót egylépéses technika esetén, a szilán kétlépéses önsavazó adhezívvel történő kezelése viszont növeli a kémiai retenciót a kompozitoknál, a savazott csapok körül minimális nanorések létrejöttével. Retenció: Célunk a megfelelő retenció kialakításával elérni egy vertikális tehermentesítés feltételének megteremtését. A retenciót befolyásolja: a gyökér geometriája, kúpossága; a csap hossza, amit a gyökér hosszának függvényében változtathatunk; a csap átmérője, ami a gyökér átmérőjétől függ; a csap felülete és a preparálás geometriája. Fontos ezeken a tulajdonságokon kívül a megfelelő ragasztócement kiválasztása és az, hogy a csap aktív vagy passzív funkciót tölt-e be. Szorítópánt effektus: Szorítópánt effektust fejt ki az olyan pótlás, mely 360˚-ban körülöleli a fogat és legalább 1,5-2 mm-el apicalisabban helyezkedik el, mint a csapos fogmű-dentin határ. Szorítópánt kialakítását a fogak hosszú távú túlélésénél kulcsfontosságúnak tartják csapok használatakor. Gondoskodik az ellenállásról és fokozza az élettartamot. Már vertikálisan 1 mm-es szorítópánt kialakítása megkétszerezheti a fog töréssel szembeni ellenállását ugyanolyan szorítópánt nélküli csonkhoz képest. Ragasztócementek: A leggyakoribb ragasztócement a cink-foszfát cement, gyantával megerősített GI cement, GI cement. A gyantával megerősített cementeket tartják a legmegfelelőbbnek, mivel ezek, növelik a retenciót és szivárgásuk is csupán kis mértékű, emellett jobbnak bizonyultak statikai terheléses és hőváltozásos kísérletek során is. A csapokat ön-, vagy kettős kötésű cementekkel ajánlatos beragasztani a megfelelő kötődés eléréséhez. A cementet a csappal együtt helyezzük be az előkészített csatornába. Tekintettel kell lennünk azonban arra, hogy az eugenol tartalmú sealerek gátolják ezen anyagok polimerizációját, de ezt a megfelelő mosással és tisztítással kiküszöbölhetjük. Az átöblítő folyadék kiválasztásakor nem szabad elfelejtenünk, hogy a NaOCl negatívan befolyásolja a dentinhez történő adhéziót. A IV. generációs adhezív rendszerek jobb adhéziót biztosítanak a gyökérdentinhez, mint az újabb, V. generációs típusuk. Az önkötő gyantával megerősített cement nagyobb bonderősséget biztosít, ha a smear-layert eltávolítjuk a dentin felszínéről a csap becementezése előtt. Csap és csatornafal felületi megmunkálása: 1.1. Fizikai megmunkálás - homokfúvás 1.2. Kémiai megmunkálás - hidrogén-peroxidos felületi kezelés /+/ metilén-kloriddal történő kezelés/-/ klórhexidines és/vagy etanolos előkezelés /+/ foszforsavas maratása a dentinnek /+/ Tömőanyag hatása a rostos csapokra: Az el nem vékonyított csatornák bizonyultak a legellenállóbbnak, mivel szerkezetük intaktabb volt, mint bármiféle helyreállítás után. Az apicalis és a középső régióban kisebb sűrűségben helyezkednek el gyanta kitüremkedések, mint a koronális harmadban. A csatornai elhelyezkedés a gyanta morfológiáját és a fényáteresztő képességet érinti leginkább a bondozási határfelületen. Hajlítási modulusuk, törési ellenállás: Rostos csapok klinikumban elért sikereit rugalmas modulusuknak tulajdonítják. Fémcsapokkal helyreállított kisőrlő fogakhoz képest a rostos csapok kisebb káros erőhatást generálnak a határfelületek között és törés is ritkábban következik be a gyökér anyagában, mivel a mag és a csap törési mutatója magasabb. Törés főleg a felső harmadban jön létre, a csapok cseréje könyebb feladat a fogorvos számára. A kémiailag kötődő csonkfelépítő anyagok bondrendszerekkel együttes használata eredményezi a legmagasabb törési ellenállást, így lehet elérni a kompozittal történő helyreállítás csúcsát a klinikumban. Rostos csapok eltávolítása: Előnyös, ha a csap eltávolítása gyors folyamat, kis mértékű traumával jár a fog számára, és ismételten csap helyezhető a csatornába eltávolítás után. Szerkezetükből adódóan a rostok vezetik a fúrót, így nem okoznak jelentősebb károsodást a csatorna szerkezetében.