A szimuláció egy olyan irányított, strukturált tanulási módszer, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők a valós klinikai helyzetekhez hasonló, ugyanakkor biztonságos környezetben gyakorolják az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását. A szimulációs oktatás hatékonyságát számos tényező befolyásolja, melyek közül kiemelt jelentőségű a feladatot megelőző prebrief (azaz a szimuláció menetét, céljait és elvárásait ismertető eligazítás), valamint az azt követő debriefing, amely során a résztvevők strukturált visszajelzést kapnak teljesítményükről. A tanulási folyamat további fontos eleme a valós idejű visszajelzés, amely jelen vizsgálatban objektív, eszközalapú (defibrillátor-monitor által biztosított) adatokon keresztül segítette a résztvevőket a mellkaskompressziók minőségének folyamatos korrekciójában. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinika munkatársai körében végeztünk multiparametrikus felmérést. Összesen 26 db, 6-7 fős, azonos összetételű csapat végzett el egymás után két újraélesztési szimulációs feladatot. A csapatokat további három alcsoportba soroltuk az alkalmazott oktatási módszerek alapján: az első csoport a két szituáció között strukturált debriefingben részesült, a második csoport a második szituáció során valós idejű, eszközalapú visszajelzést kapott, míg a harmadik csoport mindkét oktatási módszerben részesült. Végül a három csoport eredményeit összegezve azt vizsgáltuk, hogy melyik módszer bizonyul a leghatékonyabb oktatási technikának. A mellkasi kompresszió mélységét és frekvenciáját figyelembe véve, az eredmény a valós idejű visszajelzést kapó csapatok esetében javult a legnagyobb mértékben. Az újraélesztés protokoll ismeretének pontszáma a debriefing csapatoknál emelkedett leginkább. A csapatok teljesítményét egy összesített (súlyozott) pontszámmal is értékeltük. Ezt alapul véve azt tapasztaltuk, hogy a 26 csapatból 23-nak javult a teljesítménye a második szituációra. A legnagyobb mértékű javulás a valós idejű visszajelzést kapó csapatokból került ki, több mint hatszorosára növelve a pontszámukat. Az újraélesztés kimenetelét leginkább meghatározó tényezők a minőségi mellkasi kompresszió, a kompressziók nélküli idő minimalizálása, illetve a korai defibrillálás. A szakképzett ellátók teljesítménye a fokozódó fáradtság miatt már egy perc elteltével is romlik. A vizsgálatunkban is ezt tapasztaltuk, azonban a valós idejű visszajelzés mindvégig arra kényszerítette az ellátókat, hogy a fáradtság ellenére növeljék teljesítményüket. A csapattagok által kitöltött kérdőívek és a valós eredmények azt mutatták, hogy az ellátók torzított képet alkotnak a saját teljesítményükről. Érdekes módon azon csapatok, akik mindkét visszajelzést megkapták, kisebb mértékben javították az összteljesítményüket. A vizsgálatunk során összességében arra a következtetésre jutottunk, hogy minden csapat teljesítménye javult a második szituációra, ezen gyakorlatok javítják az ellátók teljesítményét, valamint növelik a csapatmunka minőségét és a leader irányító szerepét.