Az első hiszteroszkópos vizsgálat indikációja vérzészavar volt, több mint 120 évvel ezelőtt. A kezdeti onkológiai célú felhasználás után mind inkább előtérbe került a méh fejlődési rendellenességeinek ill. a meddőség okainak vizsgálata, majd a figyelem ismét az uterinális vérzések diagnosztikája felé fordult. A megfelelő disztendáló technikák (dextrán, „continuous flow”, alacsony viszkozitású folyadék alkalmazása) lehetővé tették, hogy olyan esetekben is el lehessen végezni a vizsgálatot, amikor szén-dioxid közegben a vérzés miatt lehetetlen volna. A hiszteroszkópos eszközök fejlődésének köszönhetően jelentősen kibővült alkalmazási területe. Hazánkban az eljárást rutinszerűen 1984-ben vezették be. Napjainkra körvonalazódott az operatív hiszteroszkópia két fő indikációs területe: a konzervatív módszerekkel befolyásolhatatlan vérzészavarok kezelése (endometrialis polyp, submucosus myoma eltávolítása stb.), ill. sterilitást okozó bizonyos morfológiai elváltozások (adhaesio, septum) megoldása. A vérzészavart, meddőséget, vagy habituális vetéléseket okozó submucosus myomgócok eltávolítása az operatív hiszteroszkópia egyik legsikeresebb területe. Az esetek 82-95%-ában végleges megoldást jelent. Ezzel párhuzamosan megfogalmazódtak a hiszteroszkópos beavatkozások abszolút és relatív ellenjavallatai is. Ezek az ismert malignus cervixdaganat, a cervix, az uterus és a függelékek akut gyulladása, terhesség gyanúja, igen bő vérzés. Relatív ellenjavallatként szerepel a vérzés, a belső nemi szervek subakut ill. krónikus gyulladása. Fentiek szem előtt tartásával növelhető az eredményesség, és csökkenthető a szövődmények száma. Annak ellenére, hogy a hiszteroszkópia minimálisan invazív sebészeti módszer, mégsem veszélytelen. A szövődmények gyakorisága az indikáció megfelelő megválasztásával és kellő gyakorlattal csökkenthető. A szövődmények három fő csoportba osztható. A műtét alatti (perforáció, cervixsérülés, transzurethrális rezekció-szindroma, anafilaxiás sokk, vérzés), műtét utáni (infekció, utóvérzés, haematometra) és késői szövődmények (adhaesio, endometrium sejtek hasüregi szóródása) fordulhatnak elő. Az endoszkópos sebészet értékei akkor érvényesülhetnek, ha azt jól képzett szakemberek megfelelően felszerelt műtőben végzik, és –ma egyre fontosabb szempont- az egészségügyi finanszírozás reálisan értékeli az endoszkópos sebészet befektetési igényeit, és ezzel összefüggésben annak orvosi és gazdasági előnyeit. A diagnosztikus hiszteroszkópia a méh és a nyakcsatorna belfelszínének megítélésére, ill. az ott jelenlévő elváltozások vizsgálatára a legmegbízhatóbb eljárás, de alkalmazásának határt szab a műszerek költséges, és a beavatkozás -bár csak minimálisan, de mégis- invazív volta. Sok elváltozás megoldására is lehetőség nyílik az operatív módszerek alkalmazásával. Napjaink erőfeszítése, hogy ezt az endoszkópos módszert ambulanter körülmények között is elvégezhetővé tegyék, a műszer keresztmetszetének csökkentésével és az anesztézia elhagyásával. Munkámban nem kívántam valamennyi minimálisan invazív módszerrel foglalkozni, hiszen számtalan kórkép diagnosztikája és terápiája a laparoszkópos módszereknek köszönhetően (pl. méhen kívüli terhesség, endometriosis, cysták, adhaesiók oldása) jól kimunkált, és mindennapi gyakorlatunk része. Azokra kívántam figyelmet fordítani melyek még nem ennyire kiforrottak.