Ernst Jünger (1895-1998) a XX. századi német irodalom egyik klasszikusának tekinthető. Regényei, esszékötetei, útirajzai francia nyelvterületen rendkívül népszerűek, de életműve angolul, valamint számos más nyelven is részesévé vált az európai irodalmi hagyománynak. Jünger 1914-ben önként jelentkezett a frontra, s élete, filozófiája meghatározó élménye mindvégig a háború maradt. A jelen könyv egyik mondata egész világnézetét összefoglalja: "Az emberi rend annyiban hasonlít a világmindenségre, hogy időről időre el kell égnie ahhoz, hogy újjászülethessen." Jünger mindazonáltal a régi porosz hagyományokon nevelkedett katona volt, a lovagias háborúzás híve, mélyen megvetette a nácizmust, a Hitler-ellenes merényletnek is részese volt, 1945 után mégis háborús bűnösnek bélyegezték - legalábbis keleten -, műveit tehát legfeljebb hírből ismerheti a mai magyar olvasóközönség. Pedig A márványszirteken-t, 1939-ben írt kisregényét sokan a belső ellenállás rejtjeles megnyilvánulásaként értelmezték, be is tiltották a könyvet nem sokkal megjelenése után. A képzeletbeli mediterrán tájon, sőt képzeletbeli korban játszódó, rendkívüli nyelvi erővel megírt regény - avagy parabola - a modern kor legfontosabb felvetéseit: a felelősség, a közösség, az emberi kapcsolatok értékének és az értékek pusztulásának kérdéseit boncolgatja a maga különleges, míves módján. A történet elbeszélője életének azt a korszakát eleveníti fel, amikor a márványszirtekre épített kolostorban a környék botanikai leírását végezte. A szöveg tulajdonképpeni főszereplője ez a "kultúrtáj", amellyel az ott lakók harmóniában élnek, ám amelyet veszélyeztet a környékbeli erdők korlátlan ura: a főerdész és kíméletlen hordája. Az erdőt járó, növénygyűjtő barátok elé iszonyú látvány tárul egy tisztáson: egy fütyörésző emberke emberi holttesteket nyúz meg és kikészíti a bőrüket... A képzeletbeli mediterrán tájon, sőt képzeletbeli korban játszódó, rendkívüli nyelvi erővel megírt regény - avagy parabola - a modern kor legfontosabb felvetéseit: a felelősség, a közösség, az emberi kapcsolatok értékének és az értékek pusztulásának kérdéseit boncolgatja a maga különleges, míves módján. A történet elbeszélője életének azt a korszakát eleveníti fel, amikor a márványszirtekre épített kolostorban a környék botanikai leírását végezte. A szöveg tulajdonképpeni főszereplője ez a "kultúrtáj", amellyel az ott lakók harmóniában élnek, ám amelyet veszélyeztet a környékbeli erdők korlátlan ura: a főerdész és kíméletlen hordája. Az erdőt járó, növénygyűjtő barátok elé iszonyú látvány tárul egy tisztáson: egy fütyörésző emberke emberi holttesteket nyúz meg és kikészíti a bőrüket...