A digitális eszközök használatának jellemzői tanulásban akadályozott serdülők körében
Absztrakt
Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk azzal a megállapítással, hogy a mostani tinédzserkorú gyermekek mások és nehezebben kezelhetőek az előző generációknál. Ennek okai lehetnek a társadalomban bekövetkező változások, az új technikai eszközök folyamatos megjelenése is, ami átalakítja a kapcsolataikat. A szakdolgozat áttekinti ezeknek a gyermekeknek, tehát a Z generációs fiataloknak a jellemző tulajdonságait. Emellett vizsgálja azt is, hogy a digitális eszközök milyen hatást gyakorolnak az ép intellektusú és tanulásban akadályozott gyermekek és családjaik mindennapi életére és szokásaira is. Ezen felül kitér azon tulajdonságaikra is, amik a megváltozott társadalmi háttérből adódóan, illetve a gyorsabb információfeldolgozás miatt alakultak ki a gyermekeknél. Emellett vizsgálja azt is, hogy az oktatásban milyen szerepet töltenek be a digitális eszközök és mennyire van jelentőségük a tanítás-tanulás folyamatában a vizsgált fiatalok körében.