Az elmúlt években a gyermekvédelem és ezen belül a nevelőszülői ellátás működésével kapcsolatos kérdések hangsúlyosan jelentek meg a hazai szakmai diskurzusban és médiában. A témáról szóló kommunikációt azonban gyakran érzelmileg telített, kevésbé tárgyilagos narratívák jellemzik, amelyek megnehezítik a rendszer valós, strukturális problémáinak pontos feltárását és elemzését. Magyarországon a családjukból kiemelt gyermekek szakellátásba kerülnek, ahol a nevelőszülői elhelyezés elsődlegességet élvez más ellátási formákkal szemben, így a nevelőszülők munkája kulcsszerepet tölt be a rendszer működtetésében. Mindezek ellenére számuk hosszabb ideje stagnál, átlagéletkoruk emelkedik, és egyre kevesebb fiatal lép erre a pályára (Kothencz, Feleky–Lőrinczi 2024). A közelmúlt kutatásai jellemzően az ellátottak szemszögéből közelítették meg a szakkellátás kérdéseit, illetve a nevelőszülők pályaválasztási motivációit vizsgálták, miközben kevés olyan munka született, amely a nevelőszülőkre, mint munkavállalókra tekint, és a pályán tartó vagy pályaelhagyást kiváltó tényezőket rendszerszinten elemzi (Rákó–Erdei 2024; Miklódi-Simon – Szűcs 2024; Nemes-Zámbó 2025). Jelen szakdolgozat célja, hogy a pályaválasztási indítékok feltárásán túl bemutassa a nevelőszülők szakmai életútjának dinamikáját. A vizsgálat középpontjában a pályán maradást támogató „pull” tényezők, valamint a pályaelhagyást ösztönző „push” hatások állnak, amelyek a nevelőszülők rövid és hosszú távú elköteleződését formálják.