A hidegen kezelt napraforgóméz beltartalmi paramétereinek változása különböző hőmérsékletű kezelések hatására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Magyarországon a hidegen kezelt méz fogalma nem igazán elterjedt. Valószínűleg azért, mert ennek a technológiának a gyártási folyamata óriási manuális munkaerőt igényel, illetve hazánkban a fogyasztók nagy része a méz alatt a folyékony állagú édesítőszert érti és természetesen a méhészeteknek a fogyasztók igényeinek kielégítése a legfontosabb. A hidegkezelésű méz különlegessége abban rejlik, hogy pergetés után a gyártók nem várják meg amíg a méz kristályosodásnak indul, hanem utána rögtön leszűrik (kivéve, ha szűretlen mézről beszélünk) majd üvegekbe csomagolják. Így a kristályosodás folyamata már az üvegekben megy végbe. Ezáltal, megfelelő tárolási körülmények mellett, semmilyen hőkezelés nem árthat a méznek. Szakdolgozatomban igyekeztem ennek az eljárásnak a lényegét szemléltetni. Minden esetben kiemelkedő értékeket kaptam vizsgálataim során. Úgy gondolom, érdemes lenne ezt a fajta kezelési módot, illetve a kristályos jellegű mézeket is elfogadtatni a fogyasztókkal, mivel sok esetben pozitív lehet a hőkezelés teljes elhagyása. Ezt a melegítési eljárásokkal igyekeztem bemutatni vizsgálataim során. Az esetek nagy részében a várt eredmények születtek, miszerint a nem megfelelő és túlzott hőkezelés a méz minőségi paramétereinek romlását okozhatják.

Leírás
Kulcsszavak
méz, méh, hidegen kezelt méz, napraforgó méz
Forrás