Bevezetés: A peritoneálisan dializáltak körében kezelési cél a normohidráció elérése, mivel a krónikus volumenterhelés összefügg a magas vérnyomással, az erek megnövekedeH merevségével és a bal kamra hypertrophiával. Kutatási célul tűztük ki, hogy vizsgáljuk a CAPD- s betegeink hidrációs státuszát (bioimpedancia mérésekkel), vizsgáljuk, hogy van-e összefüggés a ru:n echocardiographiás paraméterek és a BCM mérések eredményei közöH. Laborparamétereiket összehasonlítoHuk a várólistán lévő hemodializált betegekével. Módszerek: A csoportok összehasonlításához kategorikus változók esetén a Fisher-féle egzakt próbát, folyamatos változók esetén a Kruskal-Wallis próbát használtuk. Eredmények: Átlag életkor 54 év (CAPD-s betegek: 56,62 év, PD-s betegek+ kontroll csoport: 51,66 év). CAPD-s betegeink (n=34) 8,6 %-a volt anuriás, 91,4%-uknak több mint 1 liter reziduális diuresise volt. Szignifikáns különbség adódoH a kálium értékben; HD csoport: 4,978 mm/L-es koncentrációt mértünk, míg a CAPD csoportban: 4,47 mmol/L-t (p=0,0006). 8 esetben regisztráltunk kezelésmódosítással (hibrid kezelés, oldatcsereszám növelés, nem glükóz-alapú oldat indítása) járó hyperhidrációt, ezekben az esetekben az NT-proBNP szinteket is vizsgáltuk. A volumenterheltség alacsonyabb ejekciós frakcióval és magasabb kalkulált jobb kamrai nyomásértékekkel járt, ez azonban nem volt szignifikáns. Összegzés: vizsgálataink igazolják, hogy a BCM mérés ismételhető, nem invazív, hasznos eszköz, mely segítségével op:malizálható a CAPD rezsim. A kálium szintben mért különbség lehetőséget teremt a szívelégtelenség terápiájában szereplő ACEi és/vagy aldosteron antagonisták alkalmazására, melyből hosszútávon szintén profitálhatnak betegeink.