Stratégiaváltás kommunikálása a Nestlé egyik termékének esetében
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A Balaton szelet az 1950-es évektől kapható hazánkban, máig töretlen jelenléte pont ebből adódik. A termék komolyabb változtatások nélkül élte át ezt a több mint fél évszázadot, aminek folyamán leginkább csak a csomagolás kinézetét és anyagát tekintve történtek módosítások. Azonban a márka az elmúlt években szembesült egy, a jövőjét veszélyeztető helyzettel. A márka fogyasztói bázisa mindinkább csökken, mivel a vásárlók jelentős része az idősebb korosztályhoz tartoznak. Az elmúlt néhány évben több kísérletet tettek a Balaton szelet pozíciójának megerősítésére, de a kívánt hatást nem sikerült eddig kellőképpen elérni. Dolgozatom témája a Balaton szelet 2011-es kampánya, amely a célcsoportképzést tekintve éles változtatásokat eszközöl. Ősszel azt a célcsoportot próbálja elérni a márka, akik eddig a legkevésbé voltak nyitottak a termékükre, azonban azért volt szükség minderre, mert ez a vásárlóközönség az, aki a Balaton szelet jövőbeli fogyasztói bázisát alkotni fogja. A kiválasztott célcsoport pedig nem más mint az Y-generáció.