A 19. században végrehajtott folyószabályozási munkák jelentősen csökkentették a folyók árterületeit, az árhullámok által elöntött területek nagyságát, valamint új területeket nyitottak a mezőgazdasági termelés számára. Az éghajlatváltozás hatásai egyre komolyabb mértéket öltenek. Talán a leglátványosabb változásként az évszakok összemosódását, a csapadékok eloszlásának hektikusságát és az egyre hosszabb és forróbb hőhullámokat emelhetjük ki, melyek a társadalmon túl a mezőgazdaságot is kihívások elé állítják. Diplomadolgozatomban az éghajlatváltozás vízgazdálkodásra gyakorolt hatásain belül a helyben keletkező vizek megtartására vonatkozó vizsgálatokat végeztem Karcag város térségében. Az ArcGIS Pro térinformatikai szoftver segítségével meghatároztam, hogy melyek azok a lehetséges területek, melyek helyben keletkező vizek megtartására alkalmasak. Ehhez áttekintettem, hogy hol találhatóak rossz minőségi osztállyal rendelkező mezőgazdasági területek. Megvizsgáltam, hogy ezen rossz minőségű területeken belül hol helyezkednek el azon területrészek, amik belvízi elöntésre hajlamosak. Ezt az áttekintést egy 2016-ban belvizes időszakban készített, kiértékelt műholdfelvétel alapján tudtam megtenni. Ehhez több variációban hozzárendeltem különböző, elméleti elöntési síkokat (84,00 mBf, 84,50 mBf, 85,00 mBf). A három variáció közül a 85,00 mBf-i elöntési síkhoz tartozó, 1152,78 ha vízborítás, illetve az ebben, felszíni elöntés formájában helyben tartható, mintegy 5 436 em3 vízmennyiség megőrzése már a térség számára is meghatározó lépés lehet, ami a hazai vízgazdálkodás számára társadalmi elvárásként megfogalmazott vízvisszatartást hivatott megvalósítani. A Kecskeri-pusztán megvizsgált mintaterületen maximálisan visszatartható víz 85,80 mBf-i elöntési szinten 2 623 em3, viszont ebben az esetben csak a vízgazdálkodási érdekek érvényesülnek. Véleményem szerint a legideálisabb tározási szint-tartomány 85,25-85,50 mBf között van és reális eséllyel megvalósítható. Ebben a tartományban minimálisan közel 1 000 em3 víz tartható/helyezhető el a tájba, ami akár 1 600 em3-t is meghaladhat (tározási szinttől függően). A létrejövő vizes élőhelyek ökoszisztéma szolgáltatást is nyújtanak a társadalom számára. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a vízgazdálkodást végző állami szervezetek számára legyen hely a vizek megtartására. Ezt a jogszabályi háttér átalakítása nélkül nem lehet megvalósítani, hiszen napjainkban a vízgazdálkodási szempontok alárendelt szerepet játszanak pl.: a mezőgazdasági termeléssel szemben. A jelenlegi birtokviszonyok sem támogatják a vízvisszatartást, hiszen a belvízi elöntésekkel sújtott területek magántulajdonban vannak, ahol a víztöbblet és a vízhiány sem kívánatos. Megoldás lehet, hogy az Állam megvásárol olyan rossz minőségű területeket, ahol a vizek helyben tartására, vagy irányított átvezetésére teret nyer a vízügyi ágazat anélkül, hogy az jogi következményekkel járna. Úgy vélem, hogy az általam tett megállapítások megvalósításához igen komoly társadalmi, vízgazdálkodási és természetvédelmi érdek fűződik. Egy nálam idősebb természetvédelem iránt elkötelezett jó ismerősöm elmondása szerint, egykoron őket szakmagyakorlás során úgy szocializálták, hogy: „A vízügy a természetvédelem legnagyobb ellensége.” Meggyőződésem, hogy ez nem igaz! Álláspontom szerint a vízgazdálkodás és a természetvédelem nem ellenlábasa egymásnak. Hiszem, hogy kialakulhat egy olyan mindenki számára megfelelő „win-win” helyzet, ami vízgazdálkodási szempontból előnyös, a biodiverzitás megőrzésében jótékony, a mikroklímára, talajvízre gyakorolt hatásaiból eredően a szomszédos mezőgazdasági területek számára is kedvező.