EMU tagországok kohéziója az optimális valutaövezetek és fiskális unió tükrében: meghiúsult endogenitás
Dátum
Authors
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
DOI
Absztrakt
Jelen dolgozatban az eurózónán belüli kohéziót az optimális valutaövezet (továbbiakban: OCA) elméletén keresztül szeretném vizsgálni. A 2010-es görög válság által életre keltett fiskális sokk felhívta a figyelmet a költségvetési politika relevanciájára, így azt kiemelve az OCA kritériumok közül hasonló alapossággal elemzem. Az euróövezet 17 országának konvergenciáját Mundell [1961] optimális valutaövezetek teóriájának és az abból valamint annak kritériumaiba már Kenen [1969] által is bevont fiskális föderalizmusból kifejlesztett Firdmuc [2010] optimális fiskális unió elméletének keresztmetszetében vizsgálom. Von Hagen [1993] szerint az előbbi olyan koncepció, amely az egy valutanem optimális földrajzilag körülhatárolható tartományának meghatározását, míg a fiskális föderalizmus a közigazgatás optimális regionális szerveződésének meghatározását kutatja egy földrajzi terület határain belül. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy mennyiben hatottak ki az OCA endogenitási mechanizmusának zavarai a fiskális széttagozódására, valamint arra is, hogy a jelenlegi fiskális válság hatékony tényezőinek tekinthetők-e a kiigazítások és stimulusok a strukturális problémák – azok felmérését követően – ideiglenes betömése esetében. Ez utóbbiban a központi kérdés, hogy azok szerepét a későbbiekben képes-e átvenni a közös intézményrendszer iránti elköteleződés.