A cerebral paresis egy olyan gyermekkorban jelentkező agykárosodás következtében kialakuló állapot mely magában foglalja a testtartás és az akaratlagos mozgások maradandó zavarát, és melyben a mozgásfogyatékosság mértéke eltérő formájú és súlyosságú lehet. Kezelése egy komplex rehabilitációs folyamat, melynek legfőbb célja a lehető legnagyobb önállóság elérése, mely a megfelelő helyzet-és helyváltoztatás képessége nélkül nem valósulhatna meg. Ezért is szeretném munkám során ezeknek a képességeknek a javulását vizsgálni. Szakdolgozatomat 6 járóképes infantilis cerebral paresisben szenvedő gyermek és fiatal felnőtt körében készítettem el. A terápiát 3 fiú és 3 lány részvételével végeztem el, 12 héten keresztül, heti 2 alkalommal, 45 perces foglalkozások keretein belül 2 csoportra osztva. Mozgásprogramommal a célom az volt, hogy a medence körüli izmok nyújtásával és megerősítésével korrigálni tudjam a medence helyzetét, és ennek tükrében arra kerestem a választ, hogy tudok-e ezzel hatást elérni a járásképességek javulásában. Egy foglalkozás a torna előtti passzív kimozgatásból, aktív stretchingből és izomerősítő gyakorlatokból állt célzottan a medencekörüli izomzatra irányulva. A gyakorlatok elvégzése közben nagy hangsúlyt kapott a korrekt kiinduló- és véghelyzet megéreztetése, illetve annak tudatosítása és önállóan történő korrigálása. A terápia megkezdése előtt és befejezése után megvizsgáltam az aktív mozgástartományt a csípő- és térdízületben, felmértem a Five Times Sit to Stand tesztet, a Timed Up and Go tesztet és a 10 méteres sétatesztet melyekkel az alsó végtagi izomerőt, a helyzet-és helyváltoztató képességet illetve az egyensúly és koordinációt szerettem volna vizsgálni. Ezen kívül használtam még a Thomas, a Trendelenburg és az SLR tesztet a vizsgált izmok állapotának felmérésére. A felmérések által kapott eredményekből azt a következtetést tudtam levonni, hogy nem lesz elegendő pusztán a medencét stabilizáló izmok állapotának javítása a mobilitási képességek befolyásolására cerebral paresisben szenvedők körében, azonban szerves részét kell hogy képezzék a mozgásprogramnak, hiszen a proximalis stabilitás létrehozása nélkül nem várható javulás a distalis szegmentek működésében.