Anyagcsere paraméterek vizsgálata endokrin betegségekben

Halmi, Sándor

Anyagcsere paraméterek vizsgálata endokrin betegségekben

dc.contributor.advisor	Bodor, Miklós
dc.contributor.author	Halmi, Sándor
dc.contributor.authorvariant	Varga, Sándor
dc.contributor.department	Egészségtudományok doktori iskola	hu
dc.contributor.submitterdep	Általános Orvostudományi Kar
dc.date.accessioned	2025-07-25T06:24:38Z
dc.date.available	2025-07-25T06:24:38Z
dc.date.defended	2025-08-28
dc.date.issued	2025
dc.description.abstract	Annak ellenére, hogy az utóbbi időben az ASVS kissé háttérbe szorult, még napjainkban is az újabb, fellendülőben lévő és ígéretes molekuláris képalkotó eljárások mellett is megvan a helye a pancreas neuroendokrin daganatainak diagnosztikájában. A vizsgálat legnagyobb előnye, hogy a morfológiai képen túl, nagyon hasznos, funkcionális információval is szolgál az elváltozások hormontermelésével kapcsolatban. Az egyes pancreast ellátó nagyobb artériák szelektív calcium stimulációját követően pathológiásan megemelkedő inzulinszintek segítségével lokalizálni tudjuk az inzulintöbblet eredetét. Ennek a funkcionális többletinformációnak a segítségével differenciálni tudunk a lokalizált insulinómás esetek és a diffúz eltérésekkel járó nesidioblastosisos esetek között. Ennek kiemelkedő jelentősége van a terápiás terv kidolgozásában, mivel insulinómás esetekben a sebészi beavatkozás kuratív, nesidioblastosisban pedig, mint ahogy az egyik vizsgált betegünknél is látszik, a műtét nem hoz tünetmentességet, ilyenkor a gyógyszeres kezelés a megfelelő terápiás lépés, melyet követően a betegek klinikai tünetei regrediálnak. Vizsgálatunk során az endogén eredetű hyperinsulinaemiás hypoglycaemiás betegeknél, akinél a hagyományos képalkotó eljárásokkal nem sikerült az etiológia tisztázása az ASVS segítségével valamennyi betegnél igazolódott az inzulintöbblet eredete. 4 betegünknél benignus insulinoma, 1 beteg esetében malignus insulinoma, illetve a maradék 4 beteg esetében nesidioblastosis igazolódtak. Ez a 100% találati arány jól korrelál az irodalmi adatokkal, ahol a legtöbb vizsgálatban 90-100% találati arányok kerültek megállapításra. Legtöbbször az inzulinkiáramlás csúcspontja a stimulációt követő 30 másodperces mintában volt észlelhető, valamint az inzulinkiáramlás mértéke insulinómás esetekben szignifikánsan magasabb volt, mint a nesidioblastosisos esetekben. Ezek az eredmények az irodalmi adatokkal jól korrelálnak. A daganat hormontermeléséről adott funkcionális információ segítségével vált lehetségessé a differenciáldiagnosztika az insulinómás és nesidioblastosisos esetek között. A benignus insulinómával járó eseteinkben műtétet követően a betegek tünetmentessé váltak. Malignus insulinómás betegünket posztoperatív szövődmények miatt elvesztettük. A nesidioblastosisos esetek közül 3 beteg esetében műtét nem történt, konzervatív terápia hatására tünetmentessé váltak, míg egy beteg esetében műtét történt, de tüneti remissziót ezután sem sikerült elérni, majd gyógyszeres kezelés hatására ő is tünetmentessé vált. Komplikáció a vizsgálatunk során nem fordult elő. Habár a vizsgálatban szereplő betegszám relatíve alacsony volt, mely vizsgálatunk egyik korlátja, eredményeink alapján kijelenthető, hogy az ASVS még mindig egy hatékony diagnosztikus eljárás azokban az esetekben, ahol a nem invazív képalkotó vizsgálatok nem találják meg az inzulintöbblet eredetét. Ez megfelel a legújabb ENETS jelenlegi ajánlásának is. Vizsgálatunk korlátja, hogy több, mára már elérhető vizsgálati eljárás nem, vagy csak részlegesen történt meg betegeink kivizsgálása során (EUS, IOUS, különböző radionuklidot használó eljárások), így ezeknek az átfogó összehasonlítása nem történt meg. Az insulinómák pontos lokalizációja elengedhetetlen a teljes gyógyuláshoz vezető sikeres műtéti beavatkozáshoz. Az ASVS továbbra is egy megbízható eszköz az insulinómák lokalizációjára, mely egyéb hasznos funkcionális információval is szolgál a daganat természetéről, melyet más újabb, drágább, nehezen elérhető vizsgáló eljárások továbbra sem, vagy csak részlegesen tudnak nyújtani. További vizsgálatunkban az FGF21 lehetséges szerepét vizsgáltuk HT-s betegcsoportban. Az FGF21 az anyagcsere és a testsúly szabályozásában egy különösen nagy jelentőséggel bíró peptid hormon. Számos jótékony hatását több szerven is kifejti, az anyagcserére komplex szabályozó mechanizmusain keresztül kedvezően hat és összességében elmondható, hogy véd a zsírmáj, az atherosclerosis, az elhízás, ezek által korunk legnagyobb mortalitással járó betegségei, a cardiovascularis megbetegedések ellen. Emelkedett szérumszintjei, feltehetően egy kimerülőben lévő kompenzatorikus mechanizmusnak köszönhetően, jól korrelálnak különböző metabolikus anyagcserezavarokkal, illetve betegségekkel így az FGF21 szintjei prediktívek lehetnek pl. diabetes mellitus kialakulásában. Az állatkísérletek során felmerülő FGF21 szint és a pajzsmirigy hormonok közötti kapcsolatot azonban eddig humán vizsgálatokkal egyértelműen nem sikerült igazolni, az irodalomban eddig publikált kisszámú tanulmányok egymásnak sokszor ellentmondó adatokat közöltek. Napjainkig a szérum FGF21 kapcsolatát a különböző metabolikus paraméterekkel, ill. pajzsmirigyfunkcióval felnőtt, Hashimoto-thyreoiditises betegcsoportban még senki nem vizsgálta. A Hashimoto-thyreoiditis a leggyakoribb szervspecifikus autoimmun betegség. Jelentőségét az elhízással és a cardiovascularis megbetegedésekkel való szoros kapcsolata adja. Eredményeinkben az FGF21 szintjei szignifikánsan alacsonyabbak voltak HT-s betegcsoportban a kontrollcsoportéhoz viszonyítva, ez az adat jól korrelál egy korábbi, fiatal HT-s beteganyagot vizsgáló tanulmány eredményeivel. Ugyanakkor nem sikerült szignifikáns korrelációt találnunk az FGF21 szintje és a HT-s betegek pajzsmirigyfunkciója között, melyet összességében a metabolikus rizikó megváltozásának tulajdonítunk. Az FGF21 szintje és a BMI értéke között pozitív összefüggést találtunk a HT-s betegcsoportban. Eredményeink szerint az FGF21 szintek és a pajzsmirigyfunkció között megfigyelhető összefüggések a két vizsgált csoportban különböznek, mely arra enged következtetni, hogy a megfelelő tiroxin szubsztitúció ellenére is a HT-s beteg pajzsmirigy hormon regulációja károsodott. Többváltozós regressziós analízis HT-s betegekben az LDL-C-t, míg egészségesekben az FT4 szintet találta az FGF21 szint legjobb prediktorának, mely ugyancsak a HT-ban megfigyelhető károsodott pajzsmirigyfunkció következménye. Ezen eredmények azt sugallják, hogy a megfelelően szubsztituált HT ellenére, az elhízáshoz és a különböző anyagcsere- és cardiovascularis megbetegedésekhez vezető rendellenességek a kezelés ellenére perzisztálhatnak. Vizsgálataink alátámasztják a jelenleg is széles körben elfogadott nézetet, hogy a trijód-tironin kezelés általában nem célravezető. Az FGF21 és egyéb anyagcsere metabolitok további vizsgálata az anyagcsere folyamatok szabályozásában továbbra is indokolt, mellyel kapcsolatban a jövőben még további gyógyszerfejlesztési kísérletek várhatóak. Although ASVS has been somewhat overshadowed recently, it still has its role in the diagnosis of pancreatic neuroendocrine tumours, even besides the newer, emerging and promising molecular imaging techniques. The main advantage of this examination is that, in addition to the morphological image, it provides useful functional information about the hormone production capacity of the lesion. Abnormally elevated insulin levels following the selective calcium stimulation of the major pancreatic arteries can be used to localise the origin of the insulin excess. With this additional functional information, we can differentiate between the localized insulinoma cases and nesidioblastosis cases. This is of paramount importance for planning the therapy, as surgery is curative in insulinoma cases, whereas in nesidioblastosis, as shown in one of our patients, surgery wasn’t curative, the patient became asymptomatic after the administration of conservative medical therapy. In our study, in patients with endogenous hyperinsulinemic hypoglycemia where conventional imaging techniques failed to clarify the etiology, ASVS confirmed the origin of the abnormal insulin excess in all of the patients. Benign insulinoma was confirmed in 4 patients, malignant insulinoma in 1 patient and nesidioblastosis in the remaining 4 patients. This 100% success rate correlates well with data from the literature, where finding rates of 90-100% were reported in most studies. In most cases, the peak of insulin flux was observed in the 30 s post-stimulation sample and the rate of insulin flux was significantly higher in insulinoma cases than in nesidioblastosis cases. These results correspond well to literature data. Functional information on the tumours hormone production allowed differential diagnosis between insulinoma and nesidioblastosis cases. Cases with benign insulinoma got asymptomatic after surgery. We lost our patient with malignant insulinoma due to postoperative complications. Of the cases with nesidioblastosis, 3 patients did not undergo surgery and became asymptomatic after conservative medical therapy, while one patient underwent surgery but still had no symptomatic remission, and then after the administration of medical therapy the patient became asymptomatic. No complications occurred during our study. Although the number of patients included in our study was relatively low, which is a limitation of the study, our results suggest that ASVS is still an effective diagnostic technique in cases where non-invasive imaging methods fail to identify the origin of the abnormal insulin excess. This is also in line with the recent ENETS recommendation. A limitation of our study is that many of the currently available imaging methods (EUS, IOUS, various radionuclide techniques) were not available or only partially available during our study, and therefore no comprehensive comparison of these examinations has been concluded. Accurate localisation of insulinomas is essential for successful surgical intervention leading to a complete remission. ASVS remains a reliable tool for localising insulinomas, providing additional useful functional information about the nature of the tumor which are not or only partially delivered by other newer, more costly imaging techniques. In our next study, we investigated the possible role of FGF21 in patients with HT. FGF21 is a peptide hormone of particular importance in the regulation of metabolism and body weight. It has a number of beneficial effects on several organs, a positive effect on metabolism through complex regulatory mechanisms and, in general, provides protection against fatty liver disease, atherosclerosis, obesity, and thus against cardiovascular diseases which constitute the diseases with the highest mortality in our days. Its elevated serum levels, presumably due to a depleting compensatory mechanism, correlate well with various metabolic disorders and diseases, and thus FGF21 levels may be predictive of the development of diabetes mellitus, for instance. However, the connection between FGF21 levels and thyroid hormones reported in animal experiments has not yet been clearly demonstrated in human studies, and the small number of studies published are reporting data which are often conflicting. To date, the relationship of serum FGF21 with various metabolic parameters and thyroid function in adult patients with Hashimoto's thyroiditis has not been investigated. Hashimoto's thyroiditis is the most common organ-specific autoimmune disease. Its significance is due to its close association with obesity and cardiovascular diseases. In our results, FGF21 levels were significantly lower in the HT patient group compared to the control group, which correlates well with the results of a previous study in a young HT patient population. However, we have found no significant correlation between FGF21 levels and thyroid function in HT patients, which we attribute generally to the change of metabolic risk. A positive correlation has been found between FGF21 levels and BMI in the HT patient group. Our results suggest that the observed correlations between FGF21 levels and thyroid function are different in the two studied groups, suggesting that despite adequate levothyroxine substitution, thyroid hormone regulation is impaired in patients with HT. Multivariate regression analysis identified LDL-C in HT patients and FT4 levels in healthy subjects as the best predictor of FGF21 levels, which is also a consequence of the impaired thyroid function observed in HT. These results suggest that, despite adequately substituted HT, metabolic abnormalities leading to obesity and various metabolic and cardiovascular diseases may persist despite the treatment. Our results confirms the theory that triiodothyronine treatment is usually not effective. Further examination of FGF21 and other metabolites and their role in the regulation of metabolism is necessary. Further drug development trials are expected in the future.
dc.format.extent	57 oldal
dc.identifier.uri	https://hdl.handle.net/2437/396116
dc.language.iso	hu
dc.language.iso	en
dc.subject	insulinoma, inzulin, ASVS, nesidioblastosis, calcium stimuláció, pancreas, FGF21, adipokin, Hashimoto-thyreoiditis, dyslipidaemia, diabetes mellitus, pajzsmirigy, insulin, calcium stimulation, adipokine, Hashimoto's thyroiditis, thyroid gland
dc.subject.discipline	Egészségtudományok	hu
dc.subject.sciencefield	Orvostudományok	hu
dc.title	Anyagcsere paraméterek vizsgálata endokrin betegségekben
dc.title.translated	Investigation of metabolic parameters in endocrine disorders
dc.type	PhD, doktori értekezés	hu