Miközben a Nemzeti Köznevelés Rendszerének többször is megfogalmazott és kimondott célkitűzése és szándéka, hogy az iskola élén álló igazgató minden más feladatát a pedagógiai feladatoknak rendelje alá, azaz a pedagógiai irányultságú tevékenységek váljanak uralkodóvá az iskolaigazgató munkájában, mert ez kedvez egyértelműen az iskola fejlődésének, addig az igen fontosnak tekinthető munkáltatói jogok erős csorbát szenvedtek. „(…) a munkáltatói jog hiányában nem beszélhetnénk az iskolák szakmai önállóságáról” állapítja meg a Köznevelésért Felelős Államtitkár korábban. Arra a kérdésre, hogy milyen szakmai önállóság érvényesül majd rövid-és középtávon a hazai köznevelési intézményekben a 2013. január 1-jén felállt 198 tankerületet magában foglaló tankerületi rendszerben, majd idővel kapunk választ. A nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú nevelésben-oktatásban részesülhessenek a gyerekek. A megújuló köznevelési rendszer orvosolja, de legalábbis enyhíti azokat a társadalmi problémákat, amelyekre a korábbi fenntartói szerkezetben nem volt lehetőség. Dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár szerint: „Az állami fenntartásba vétel elsődleges célja az iskolarendszer igazságosabbá tétele. A nagyobb állami szerepvállalás biztosítja az egyenlő hozzáférés lehetőségét, kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszi az iskolák világát, és az egyes intézmények helyzetét.” Az állam képes ugyanis egyenlő esélyeket teremteni az eltérő helyzetű települési önkormányzatok helyett. Ennek megfelelően a lakosság számától függően ketté vált a korábbi fenntartói feladat működtetői és fenntartói, azaz szakmai irányítói feladatra. A települési önkormányzatok működtetői feladatait a törvény részletesen szabályozza. Ebben a szakdolgozatban arra vállalkoztam, hogy bemutassam azt a szerves fejlődési folyamatot a Mária Terézia által kiadott I. Ratio Educationistól a nemzeti köznevelésről szóló törvényig (illetve annak módosításaiig), amely során megteremtődött az a magyar neveléstörténeti hagyomány, amelynek erényeire kíván támaszkodni a 2010-ben felállt oktatásirányítás az adott kor követelményei között. A XIX. században báró Eötvös József és Trefort Ágoston politikája képviseli azt a nemzeti liberalizmust az oktatásügyben (is), amely 1848 után a magyar történelem „zivataros századai” miatt az 1990-es rendszerváltozáskor jutott először szerephez a demokratikus jogállam kiépítésével egyidejűleg, s amelynek bizonyítéka az 1993-ban megszületett közoktatási (és felsőoktatási) törvény, amely a nevelés teljes vertikumát felölelte. Az 1920-as években a „keresztény kurzust” gróf Klebelsberg Kunó, a nemzeti nevelést pedig az 1930-as években Hóman Bálint minisztersége, illetve az általuk képviselt kultuszrendszer jeleníti meg. A két világháború közötti kultúrpolitika számos elvi és gyakorlati pedagógiai vita forrásává vált, amely nem kímélte sem az Antall-kormányt, sem a második Orbán-kormányt. Ezekben a vitákban két alapvető ideológia összecsapásának lehettünk a tanúi. Kimondva vagy kimondatlanul a keresztény gyökereken alapuló, nemzeti hagyományokra támaszkodó keresztény – konzervatív nevelés nézetei ütköztek és ütköznek a vallási és világnézeti tanítások igazságáról állásfoglalást megtiltó, az erről szóló kérdésekben semlegesnek maradó világnézet-semleges nevelés elveivel. Az elmúlt több mint két évtized azt bizonyítja, hogy ez a két teljesen eltérő világnézet és az ezen alapuló pedagógia nem jut közös nevezőre egymással, kibékíthetetlen ellentétek feszülnek közöttük. Azt vallom, hogy a folytonosság és a reform hermeneutikájának kell jellemeznie a közoktatási-köznevelési rendszer egészét, vagyis a közoktatásról-köznevelésről szóló törvények meghozatalakor a magyar iskolai hagyományokat kell az oktatáspolitikának figyelembe venni. Az oktatáspolitika a változásokat Magyarországra specifikusan, vagyis a magyarság sajátos céljainak, igényeinek és természetének megfelelően „európai érzülettel” értelmezze. Ebből következően az újítás vágya sem jelenthet mást, mint a kor követelményei szerinti megújulást a folyamatosság jegyében.