A fogyatékkal élők egy nagymértékű kiszolgáltatottságot és kirekesztettséget elszenvedő társadalmi csoport. A közösség perifériáján elfoglalt pozíciójukat uniformizált, intézményesített ellátásuk a múltban csak még inkább megerősítette, mindamellett, hogy megfosztotta őket önrendelkezésük gyakorlásától, valamint a beilleszkedés lehetőségétől. Ez szerencsére a szociális jogok kiszélesedésével változott, és elkezdték az egyéni igényeket figyelembe vevő ellátások kiépítését a fogyatékkal élők számára. A gondoskodásban egyre nagyobb szerepe kezdett lenni az integrációnak, rehabilitációnak és a döntési szabadságuknak. Dolgozatunk során az értelmi fogyatékkal élők autonómiájának megvalósulását vizsgáljuk egy kistérségi kiváltási program keretein belül dolgozók attitűdvizsgálatán keresztül. Bebizonyítjuk, hogy a fogyatékkal élőkkel való együttélés gördülékenyen megy, ha a csoport szegregációját időben kiiktatjuk. Rámutatunk, hogy a kiváltási programok deficitjéhez a szervezetlenség, a támogatott döntéshozatal nem megfelelő alkalmazása, illetve szükséges gyógypedagógiai fejlesztés hiánya vezethet.