A békalencse fajok a Föld legkisebb virágzó, zárvatermő növényei, melyek széles körben meghódították a vizes élőhelyeket. Rendkívül gyors növekedés és biomassza termelés jellemzi őket. Gyakran alkalmazzák emiatt őket ökotoxikológiai tesztekben, illetve a bioremediációs gyakorlatban is, így kulcsfontosságú lehet alaposabb tanulmányozásuk. A békalencse fajokra leginkább a vegetatív szaporodás jellemző, így nagy fajon belüli változatosság és számos ökotípus figyelhető meg esetükben. A szakirodalomban igen jól kutatott és ismert, hogy különböző békalencse-fajok hogyan tolerálnak bizonyos nehézfémeket. Nincs azonban irodalmi adat olyan összehasonlító vizsgálatról, amelyben több nehézfém különböző oxidációs formájának fitotoxicitását vizsgálták volna azonos kísérleti körülmények között; illetve azt sem vizsgálták, hogy van-e különbség a különböző nehézfém-speciációkkal szembeni tolerancia tekintetében különböző békalencse fajok, illetve ökotípusok között. Dolgozatomban négy Spirodela polyrhiza (bojtos békalencse) ökotípus axenikus tenyészeteinek nehézfém-kezelésekre adott növekedési és fotokémiai válaszait vizsgáltam akut fitotoxikológiai tesztekben. A nehézfémkezelésekben arzént, krómot és szelént alkalmaztam, ezeken belül az As(III), As(V), Cr(IV), Cr(VI), Se(IV) és Se(VI) oxidációs formákat. Az arzén kémiai szempontból átmeneti fém, a szelén pedig nemfém, azonban biológiai hatásukat tekintve ezeket is nehézfémeknek tekintik. Az arzén leginkább bányászati tevékenység révén kerül a környezetbe, a króm bőrfeldolgozás és fakonzerválás során, a szelénkibocsátás pedig leginkább szénégetés, rovarirtó szerek gyártása, bányászat és üveggyártás során jelentős. Már a szakirodalomban is megfigyelték, hogy azonos fajba tartozó, de különböző élőhelyről származó békalencse ökotípusok között különbségek tapasztalhatók a növényi jellegek tekintetében (pl. növekedési ráta), illetve azt is, hogy ezek a különbségek stresszhatásokra még inkább kiéleződnek, egyes ökotípusok toleránsabbak az alkalmazott szennyező anyagokra, míg más ökotípusok érzékenyen viselkednek. A kísérletes munkám során ezért az alábbi kérdésekre kerestem a választ:

1. A vizsgált nehézfémek esetében milyen eltérések tapasztalhatók a különböző oxidációs formák fitotoxicitásában?
2. Van-e különbség a különböző bojtos békalencse ökotípusok nehézfém-toleranciájában?
3. Ha van különbség az ökotípusok között, a nagyobb tolerancia/érzékenység általánosnak, vagy a különböző nehézfémekre és/vagy oxidációs formákra nézve specifikusnak tekinthető?
4. A nagyobb tolerancia/érzékenység hogyan függ össze a felvett nehézfém mennyiségével?