Kétszemélyes véletlen-stratégiai játékok

Dátum
2006-07-26T15:19:58Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A véletlen az élet minden területén fontos szerepet játszik. Például: véletlenül összefutunk valakivel, aztán összeházasodunk vele; véletlenül megbotlunk egy kőben és betörik az orrunk. Avagy egy rozoga létrára mászunk és az véletlenül pont alattunk törik össze, esetleg kockával hatost dobunk és nyerünk 20 Forintot. A véletleneket két csoportba sorolhatjuk. Vannak a várt és a nem várt véletlenek. A fent említett első két esetben alapvetően nem számoltunk egy ilyen esemény bekövetkeztével, úgymond nem vártuk. Viszont a harmadik és negyedik esetben még az esemény bekövetkezte előtt számoltunk a lehetséges kimenetelekkel és ez alapján cselekedtünk. Azaz az ismert kockázatok mellett másztunk létrára, vagy dobtuk el a kockát. Pontosan tudtuk, hogy mikor és milyen eseményterű véletlen fog bekövetkezni. Vagyis vártuk a véletlent. A következőkben olyan kétszemélyes játékokkal fogunk foglalkozni, ahol a két fél küzdelmét várt véletlen események fogják színesíteni. Megfigyeljük, hogyan alakulnak a stratégiák a véletlen hatására. Miért fontos ez? A mindennapi életben, de főleg a gazdasági versenyhelyzetekben nagyon sok olyan szituáció van, ahol a döntéseket várt véletlen események figyelembevételével kell meghozni. Egy-egy ilyen versenyhelyzet jó modellezése nagyban segíthet a döntések meghozatalában. Példa: Két szomszédos benzinkút vetélkedése közben várt véletlen eseménynek számít az üzemanyag beszerzési árának változása. Avagy pénzügyi cégek egymásközti versenyében várt véletlen esemény a Jegybank új elnökének személye. (Ekkor ugyebár meg lehet állapítani az egyes jelöltek esélyességét.) A jó modellezés mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a számítástechnikai alkalmazásokra. Az egyik fő célunk éppen az lesz, hogy olyan eljárásokat dolgozzunk ki, melyek egy-egy játék modellezéséhez szükséges számítástechnikai kapacitást csökkentik.

Leírás
Kulcsszavak
kétszemélyes, véletlen-stratégiai, véletlen, optimális stratégia, játékfa, garantált nyeremény, maximális nyeremény, vágás
Forrás