A dolgozatom elején ismertettem, hogy miként került Magyarország szovjet befolyás alá. Ezt követően pedig, hogy a szocialista diktatúra egyes szakaszaiban milyen intézkedéseket, elnyomásokat, megtorlásokat kellett megélnie az ország lakosainak. Ezt követően ismertettem, hogy milyen cenzúra intézkedések lettek téve az országban. Mint általában a diktatúrákban, szinte azonnal megjelent a cenzúra. Ennek következtében nagyon sok dokumentum nem tudott megjelenni, vagy csak nagyon hosszadalmas folyamat árán. A cenzúra keretében éveken át folyamatosan adtak ki indexeket a betiltott művekről, vagy azok egy részéről, melyeket részben vagy egészben törölnie kellett a könyvtáraknak az állományukból, s bizonyítékul a törlés valóban elvégzéséről, eljuttatni azt a Papírhulladékforgalmi Nemzeti Vállalathoz. Ez több ezer különféle dokumentum megsemmisítését vonta maga után. A könyvtáraknak is részt kellett venniük a tudatmanipulálásban. Ehhez kivonták a gyűjteményekből az ideológiai okokból káros könyveket, kiiktatták a profilba nem tartozó külföldi köteteket, ám a marxista-leninista nézetű szakkönyveket folyamatosan kellett figyelniük és beszerezni azokat. Felkerestem a kutatásom során hat egykori könyvtárost, név szerint Kertész Gyulánét, Mesterházyné Baranyai Margitot, Kiss Istvánnét, Szilágyi Irént, Dr. Pongor Gyulánét és Surányi Bélát, hogy saját szemszögükből osszák meg velem emlékeiket a témában. Az utolsó, és egyben legterjedelmesebb fejezetemben ezeknek az interjúknak az eredményeit ismertettem. Az ő kiválasztásuk Fazekasné Gellért Erzsébet és Virágos Márta jelenlegi könyvtári dolgozók javaslatára történt, a kiválasztás szempontja, hogy Debrecen különféle könyvtáraiba nyerjek betekintést. Egyesek több tapasztalattal bírtak, mások kevésbé. A célom főként az volt, hogy személyes alátámasztást nyerjen az a sok intézkedés, amit a III. fejezetben ismertettem. Ezt a célt sikeresnek tartom. Az elbeszélésekből alátámasztást nyert a törlési jegyzékek alkalmazása, a könyvek polcra kerülhetősége abban az esetben, ha abból a káros részeket kiszedték, a zárolt dokumentumok alkalmazása, a magán tulajdonban lévő könyvtári értékek újra elosztása, stb. A tervezett célnál még szinte többet is kaptam a megkérdezettektől. Olyan történetek sokaságát osztották meg velem, melyekről a szakkönyvek, szakcikkek kevésbé mesélnek. A könyvtárosok rendszeresen szembementek ezekkel a korlátozásokkal és igyekeztek hazamentéssel, törlések nem pontos elvégzésével megmenteni a bezúzásra ítélt könyveket. Emellett meglelték a módját annak, hogy eljuttassák az érdeklődő olvasók részére az egyes nem kívánt dokumentumokat is. Ezen kívül ismertettem az elmesélések alapján, hogy miként ellenőrizték a könyvtárakat, mennyire támogatták azokat. A célom, miszerint a kort a könyvtárosok emlékei alapján ismertetem, egyetlen szempontból érzem meghiúsultnak, kevesen vannak, akik még személyesen tapasztalták meg a kor legnagyobb könyvmegsemmisítő mozgalmát. Legtöbben már csak a szinten tartás idején kerültek be a könyvtárakba. Nem sikerült 1955-nél korábban dolgozó könyvtárosokkal beszélnem. Ennek ellenére nagyon sok érdekes történetet sikerült összegyűjtenem és lejegyeznem.