Új neuroendokrin szabályozó mechanizmusok vizsgálata a humán bőrben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az emberi test egyik legnagyobb szerve a bőr, mely kiemelkedő szerepet tölt be a szervezetünk védelmében. Összetett barrierrendszert képezve, az immunrendszerrel szoros együttműködésben egyaránt véd a környezetünkből érkező kémiai, fizikai/mechanikai és biológiai behatásokkal szemben. Munkacsoportunk hosszú évek óta foglalkozik a bőr (kór)élettani folyamataival, illetve azzal, hogy a bőrben fellelhető különböző sejttípusok hogyan járulnak hozzá a gyulladással és/vagy viszketéssel járó kórképek kialakulásához vagy éppen javulásához. Laboratóriumunk kutatásainak másik alappillére az endokannabinoid rendszer (ECS) vizsgálata. Az ECS egy összetett élettani szabályozó rendszer, melynek receptorai és endogén ligandjai a szervezetben szinte mindenhol, így a bőrben is megtalálhatóak. Az ECS „klasszikus” tagjai mellett a bőrben az ionotróp kannabinoid receptorként is funkcionáló tranziens receptorpotenciálú (TRP) ioncsatorna család tagjai is jelen vannak. Minthogy a közelmúltban kimutattuk, hogy a főként Ca2+-ra permeábilis, hőérzékeny TRPV1, -2 és -4 ioncsatornák kifejeződnek a humán faggyúmirigyek sejtjeiben, az értekezés alapjául szolgáló egyik publikációban a negyedik „melegérzékeny” TRPV csatorna, a TRPV3 kifejeződését és szerepét vizsgáltuk meg humán szebocitákon. Kísérleteink második felében egy, a kannabinoid rendszerhez közvetlenül nem kapcsolódó anyag, a klinikai gyakorlatban évtizedek óta biztonságosan alkalmazott antidepresszáns fluoxetin (FX) hatásait vizsgáltuk humán epidermális keratinocitákon, különös tekintettel a molekula lehetséges gyulladásgátló hatásaira, illetve a FX bőrgyógyászati repozícionálásának lehetőségére.


The skin is one of the largest organs of the human body and plays a crucial role in protecting our body. Forming a complex barrier system, it works closely with the immune system to protect against chemical, physical/mechanical, and biological threats from our environment. For many years, our group has been investigating the (patho)physiological processes of the skin and how the different cell types contribute to the development or improvement of inflammatory and/or pruritic diseases. Another core area of research in our laboratory is the investigation of the endocannabinoid system (ECS). The ECS is a complex physiological regulatory system whose receptors and endogenous ligands are found almost everywhere in the body, including the skin. In addition to the “classical” members of the ECS, members of the transient receptor potential (TRP) ion channel family, which also function as ionotropic cannabinoid receptors, are also present in the skin. Because we have recently shown that the thermosensitive TRPV1, -2, and -4 ion channels, which are mainly permeable to Ca2+, are expressed in human sebaceous gland cells, we have investigated the expression and role of the fourth “warm-sensitive” TRPV channel, TRPV3. In the second part of our experiments, we investigated the effects of fluoxetine (FX), an antidepressant not directly related to the cannabinoid system, which has been safely used in clinical practice for decades, on human epidermal keratinocytes, with a particular emphasis on the possible anti-inflammatory effects of the molecule and the possibility of its dermatological re-positioning.

Leírás
Kulcsszavak
Akne, endotelin, faggyúmirigy, fluoxetin, gyulladás, keratinocita, lipogenezis, száraz bőr, szebocita, szelektív szerotonin reuptake inhibitor, TRPV csatorna, viszketés, Acne, endothelin, sebaceous gland, fluoxetine, inflammation, keratinocyte, lipogenesis, dry skin, sebocyte, selective serotonin reuptake inhibitor, TRPV channel, itch
Forrás