Termékpaletta bővítése egészséges alternatívával, megfelelve a vallási tradíciók elvárásainak

Dátum
Szerzők
Debreczeni, Liliána
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Dolgozatom a három közoktatási intézményben található büfét, azok felépítését, kínálatát, üzemeltetését, egy termék HACCP-be történő beilleszthetőségét tárgyalja, továbbá vizsgálja, hogy az újonnan bevezetett termék miként formálja a vásárlói szokásokat, ill. milyen hatást gyakorol a fogyasztási normákra. Az új termék bevezetésének példáján keresztül az OGYÉI aktuális szabályait és a HACCP rendszerét ismerteti. Egy új termék bevezetése nem egyszerű feladat, jelentős kihívás minden előírásnak megfelelni, emellett a fiatalok igényeit is figyelembe kell venni. Az aktuális szabályok, a régió sajátosságai és az egészségtudatosságra való nevelés mind meghatározóak, különösen ebben a korban. A három iskolából kettő egyházi üzemeltetésű, ami a görögkatolikus szellemiség jegyében a vallást és minden hagyományát figyelembe véve működik, így ezeket tiszteletben tartva került itt kialakításra a kínálatunk. A harmadik büfé állami oktatási intézményben található, ahol a korábbiakhoz hasonló tradíciók kevésbé jellemzőek.
Leírás
Kulcsszavak
egészséges táplálkozás, halfogyasztás
Forrás