A helyi önkormányzatok jogalkotási folyamatának legfontosabb közigazgatási szabályai és (jog)intézményei Magyarországon

Abstract

A centralizáció és decentralizáció közötti arányok változása okán a helyi jogalkotás kiemelkedő szerepére történő rávilágítás, a dolgozatom fő célja, bemutatva azt, hogy a helyi önkormányzatok jogalkotói tevékenysége egy demokratikus jogállam építőkövét képezi. Szakdolgozatomban következtetéseket fogalmaztam meg, hogy az önkormányzati autonómia elemeit tekintve a jogalkotási önállóság az, amely a többi elem (szervezeti, működési rend, önálló gazdálkodás) alapját képezi és meghatározza azok létjogosultságát, illetve ténylegesen beszélhetünk-e a rendeletalkotást tekintve valódi önállóságról. Az önkormányzatok szubszidiárius jellegéből adódóan a legközelebb állnak a társadalom tagjaihoz, akikre az államnak kötelező magatartási szabályokat kell alkotnia. Talán megfogalmazhatnánk úgy, hogy az önkormányzati rendeletalkotás a törvényhozás finomhangolása, hézagolása, mellyel a helyi közösségekre a legtesthezállóbb szabályok alakíthatóak ki. Végső következtetésként megállapítottam, hogy az állam a helyhatóságok nélkül nem képes központi, általános szabályozással olyan jogállami keretet kialakítani, amely figyelembe veszi a helyi társadalmi viszonyokat. Ezért az általános szabályok végrehajtásához nélkülözhetetlen a helyi önkormányzatok „kiegészítő” szabályozása. Ezek nélkül a helyi rendeletek nélkül az általános szabályok nem hajthatóak maradéktalanul végre. Az önkormányzatok képviselő-testületei, a közvetett demokrácia fórumaként alkalmasak és képesek az állampolgárok helyi akaratát a törvények általános magatartási szabályaival összhangba hozni. Talán ez a helyi önkormányzatiság legfontosabb feladata, a helyi és központi akarat közötti egyensúly megteremtése. Ennek érvényre juttatásához elengedhetetlenül fontos az önkormányzati rendeletalkotás tárgyköreinek pontosabb, kimerítőbb szabályozása.