A város elveszett. Bevonultak az idegenek, eleinte úgy tettek, mintha maguk is zavarban lennének attól, hogy be kellett vonulniuk. Aztán lázas tevékenységbe kezdtek. Rendeleteket adtak ki, értelmetlen tiltásokat és fenyegetéseket: nem lehet egyszerre járni a városlakóknak az utca mindkét oldalán, nem szabad közel lépni a katonákhoz. Ilyeneket. Izgatottságukban belőttek Garren Gábor ablakán, aki pedig egyetlen városlakóként farkasszemet nézett a főtéren a vezénylő tábornokkal, és tiltakozott. Előző este, az utolsón, a bevonulás hírének hallatára bált rendezett, búcsúbált a helybélieknek. Méltósággal. Aztán pedig elkezdte számba venni, mi mindent vesznek majd el tőle az idegenek. Mikor a végére ért, haldokolni kezdett. Halála hírére visszatértek fiai a távoli földrészekről, és a város egyetlen emberként járt lábujjhegyen. De az idegenek mindenütt jelen voltak már. Megjelentek a gyászszertartáson is. Beköltöztek a székesegyhába, jelenlétükkel megfosztották a családtagokat a rangjukhoz méltó gyászról. A kirakatban elpattant a hárfa húrja, a maradék Garrenek felébredtek, és mások voltak már, mint addig. Az apának a lelke is szertefoszlott.