Magatartásformák egy szervezeten belül
Dátum
2013-11-08T10:38:16Z
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom célja, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, milyen módon lehetséges a szervezeti egyén formálása annak érdekében, hogy egyéni és vállalati szintű sikereket érjen el a munkája során. Minden ember más és más, azonban számos lehetőség van arra, hogy együtt tudjanak dolgozni közös célok érdekében. A továbbiakban bemutatom, hogyan érhető el szervezeti feltételek között az egyén magatartásának változtatása, mik befolyásolják azt. Ehhez dolgozatom során megvizsgálom a következő kérdéseket:
- a dolgozók személyisége milyen lehetőségekkel bír;
- hogyan reagálunk a konfliktusokra. A magatartás mögött számos tényező húzódik meg, ezek többek közt lehetnek személyes érdekek, célok, gondolatok. A kutatók az idők során új szempontokat tárnak fel, vizsgálnak, vagy egy régebbi elméletet megcáfolnak. Kutatásom alatt sokat gondolkodtam rajta, mely részeket emeljem ki. Igen sokféle megközelítéssel találkoztam, aminek egy részét a következőben be is mutatok. Szakdolgozatom egy részében a Webshop-Experts Kft.-n keresztül vizsgálom a magatartás különböző formáit. Azért esett a választásom erre a szervezetre, ugyanis itt töltöm szakmai gyakorlatomat. Így betekintést nyerhettem a szervezet életébe. Megismerhettem egy közelebbi oldalról a céget. Az ügyfélszolgálat részlegén belül dolgozok, az ott folyó munkálatokat, alkalmazottakat sikerült a legjobban megismernem a hónapok során.
Leírás
Kulcsszavak
magatartás