A malignus hipertermia az általános anesztézia egy ritka szövődménye ami azonban olyan műtétek során is halálozáshoz vezethet, amelyek rizikója egyébként minimális. A kórfolyamat a vázizom ingerlés-kontrakció kapcsolásában szereplő fehérjék genetikai defektusán alapul. Ezek a fehérjék a RyR1, a DHPR, de más struktúrák is szerepet játszhatnak benne. Ezek a mutációk a normál izomműködésben általában nem hoznak létre változást, így fenotípusosan rejtve maradnak. Az ilyen mutációkat hordozó egyének viszont inhalációs anesztetikumokkal szemben hiperreaktivitást mutatnak. Jelenlétükben a vázizomsejt Ca++-homeosztázisa felborul, létrejön a MH epizód. Az inhalációs anesztetikumok, mint a halothan, isofluran, enfluran, sevofluran, desfluran biztosan képesek MH-reakciót elindítani MHS betegeknél kontraindikáltak, a nitrogén-oxydul és a nemesgázok nem triggerelnek. A depolarizáló izomrelaxáns szukcinil-kolin valószínűleg önmagában nem képes MH-t indukálni, de az inhalációs anesztetikumok MH-triggerelő hatását erősíti, használata MHS betegben nem ajánlott. Felmerült a szerotonin-receptoron ható szerek, a PDE gátlók, a sztatinok és a tetracain lehetséges triggerelő szerepe a MH kiváltásában, ezekre azonban nincsenek meggyőző bizonyítékok. A jelenleg legelfogadottabb nézet szerint az inhalációs anesztetikumok és a szukcinil-kolin kóroki szerepe bizonyított, a többi említett vegyület viszont nem indukál MH-t. Az 1980-as évek óta ismert, hogy egyes szerek késleltetik a MH megjelenését. Ilyenek a thiopental és egyéb központi idegrendszeri depresszánsok. A nem-depolarizáló izomrelaxánsok is védenek, és biztosan nem triggerelnek. A pancuroniumnak bizonyítottan van védő hatása, a vecuronium viszont kérdéses. Érdekes jelenség, hogy a MH általában egy vagy két eseménytelen altatás után alakul ki. Ennek több oka is lehet: szubklinikai epizódok a MH-t megelőző altatások során, „gyenge” génmutáció, az inhalációs anesztetikumok nem egyforma MH-t triggerelő potenciálja, az inhalációs anesztetikumok dózisfüggő hatása, a védőszerek egyidejű alkalmazása. A MH kialakulásának alapja a valamely genetikai eltérés, ami a RyR1 funkcióját negatívan képes befolyásolni, legtöbbször a RYR1 gén, de lehet a DHPR RyR1-hez kapcsolódó alegységét kódoló gén. A mutáció hatására (i) a RyR1 ingerlési küszöbe csökken (ii) az inhalációs anesztetikumok inadekvát módon magas ic Ca++-t hoznak létre azáltal, hogy a RyR1-on keresztül Ca++ áramlik a citoplazmába. A MH kezelésének kulcsfontosságú vegyülete a dantrolen. Bevezetése óta a MH halálozása 70-80%-ról 5% alá esett. A dantrolen az ingerlés-kontrakció kapcsolást megszüntető izomrelaxáns. A RyR1-hoz való kötődésével csökkenti a SR-ból a Ca++-ok felszabadulását, gátolja a SOICR-t, a SOCE-t, az ECCE-t; így nem csak a MH-t kiváltó hanem az azt fenntartó Ca++-áramot is megszünteti. Bár a dantrolen bevezetése jelentősen csökkentette a MH mortalitását, az ingérlés-kontrakció kapcsolás mechanizmusainak teljesebb megismerése új hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését eredményezheti, amelyek viszont a kapcsolódó betegségek terápiájában is hasznosítható lehet.