A büntetőeljárás kezdeti időszakától kezdve az eljárás kétségtelenül legfontosabb eleme a bizonyítás volt, amely a bűncselekmény elkövetésétől egészen a tárgyalás berekesztéséig meghatározó fontosságú, egyúttal a büntetőjogi felelősségről történő döntés eszköze is. A bizonyítás eredményei alapján állapítja meg az eljáró bíróság a vádlott bűnösségét, vagy épp menti fel az ellen felhozott vádak alól. A bizonyítási eszközök sorában, a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz és az okirat mellett a terhelt vallomása kiemelkedő szerepet tölt be, garanciáit, felhasználásának kritériumait és részletes szabályait a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény mellett a 23/2003. (VI. 24) BM-IM együttes rendelet, a 17/2003. (VII.1) PM-IM együttes rendelet, valamint a 11/2003. (ÜK 7.) Legfőbb Ügyészi utasítás részletesen szabályozza. Személyi bizonyítási eszközként a terhelt és a kihallgatást végző személyes kapcsolatba kerül, amelyet több tényező is befolyásol, így a terhelt neme, életkora, a kihallgatás légköre és annak módja, a feltett kérdések típusai. Dolgozatom megírásakor arra törekedtem, hogy a kihallgatást, és az annak nyomán jelentkező problémákat bemutassam, kitértem bizonyos speciális szabályok szerint működő eljárási cselekményekre, mint a szembesítésre, vagy a vallomást tevőben lezajló belső folyamatokra utaló jelek megfigyelésére, amelyeket igyekeztem példákkal és jogesetekkel is alátámasztani.