Az óvodáskorban a szókincs kialakulása és az anyanyelvi készségek fejlődése szorosan összefonódik a gyermek mindennapi élményeivel. Az egyik legvarázslatosabb és leghatékonyabb eszköz ebben a folyamatban a rendszeres mesehallgatás. A mesélés az anyanyelv spontán fejlesztője is, hiszen az óvodáskorban elhangzott mesék leginkább a szókincs gyarapításában, valamint a kifejezőkészség fejlődésében érhetők tetten (Dankó, 2004). Az anyanyelv az a gyermekkorban elsajátított kommunikációs eszköz, amely a nyelv hangzó változatának, a beszédnek a produkcióját és feldolgozását, vagyis a mások hangos közlésének észlelését és megértését jelenti (Gósy, 2005). A kutatás témája a családon belüli meseolvasási szokások és a gyermek szókincsének, nyelvi fejlődésének kapcsolata. A kutatás célja annak megismerése, hogy a rendszeres meseolvasás, mesemondás és mesehallgatás nem csupán a gyermek fantáziájának fejlődésére, esti megnyugvására, szülő-gyermek kapcsolat elmélyülésére van pozitív hatással, de hatalmas szerepet játszik a gyermek nyelvi képességeinek, beszédkészségének minőségi fejlődésében. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a nagycsoportos korig rendszeresen mesét hallgató gyerekek a DIFER relációszókincs vizsgálatban, illetve a SZÓL-E? szűrőeljárásban mért nyelvi képesség, valamint olvasás- és íráskészültség területén magasabb szinten teljesítenek-e, mint a nem rendszeresen mesét hallgató társaik.