Háttér: A közösségben szerzett tüdőgyulladást a mai napig a vezető halálokok között tartják számon, s rengetegen kényszerülnek miatta kórházi kezelésre évente. Célkitűzés: Diplomadolgozatomban bemutattam a betegség különböző jellemzőit, a tünetektől kezdve, a diagnosztikai vizsgálatokon át, egészen a terápiáig, amelyre a legnagyobb hangsúlyt fektettem, hiszen a gyakorlati részben is ezt elemeztem mélyrehatóbban. A terápia irányelve: Enyhébb esetekben mono-, míg súlyosabb kórképeknél a kombinációs terápia alkalmazása a bevett szokás, a hazai és nemzetközi irányelvek szerint. Otthoni kezelést igénylőknek a gyógyszer beadás elsődleges útja orálisan történik, korházi ellátás során, pedig parenterálisan adminisztrálják a készítményeket, de törekednek, hogy a beteg állapotának javulásával váltani lehessen orálisan adagolandó szerekre. A gyógyszer elhagyása 48 órányi lázmentesség esetén kísérelhető meg. Módszer: Egy hallgatótársammal munkacsoportot alkotva gyűjtöttünk adatokat a Debreceni Egyetem II. számú Belgyógyászati klinikáján, majd, a számunkra lényeges aspektusokból elemeztük, s értékeltük ki azokat. Eredmények: Vizsgáltuk milyen összefüggés mutatkozik a páciensek életkora és a betegség kialakulása között, arra jutottunk, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály a 65 éven felülieké és nagyobb számban érinti a nőket. Fogékonyabbak azok az emberek, akiknek valamilyen krónikus légzőszervrendszeri betegsége van. A kezelés módját tekintve az esetek többségében nem az irányelvek szerint történt az ellátás, valamint a betegek több mint felénél alkalmaztak monoterápiát. Leggyakrabban az amoxicillin/klavulánsav és klaritromicin kombinációját alkalmazták. Megvizsgálásra került az is, hogy a veseműködés, továbbá a kor és súly alapján megfelelően dozírozták-e a pácienseket. Itt elmondható, hogy mindezek figyelembevételével, csupán kisszámú beteg kapta a számára pontos dózist, a többi személynél valamilyen adagolási eltérés volt. Végezetül foglalkoztunk a kimenetellel, a páciensek háromnegyede távozhatott otthonába, a maradék, pedig, vagy további ellátásra szorult más intézetben, esetleg elhalálozott. Összegzés: A gyógyszerészek a kórházi osztályok munkájába történő bevonásával segítséget nyújthatnának a megfelelő gyógyszerforma kiválasztásában, annak adagolásának pontosságában, ezen felül a laboreredmények folytonos nyomon követésével, mindig az aktuális értékeknek megfelelő dózis lenne megválasztható. A gyógyszerészi gondozás ezen formája hozzájárulhatna a betegek terápiás, illetve hospitalizációs napjainak csökkenéséhez, és ezáltal a kórházi költségek csökkenéséhez is.