Diplomamunkámban arra tettem kísérletet, hogy a diszlexiát újszerű megközelítésből vizsgáljam. A kutatási kérdésem az volt, hogy a részképességzavarral élőknél tapasztalható erősségek jelenthetnek-e munkaerő-piaci előnyt, nyilvánvaló hátrányaik mellett. A hazai szakirodalom a diszlexiát többségében problémaként, fejlesztendő fogyatékosságként kezeli. A részképesség zavart ugyanakkor az agy eltérő jelfeldolgozási módja okozza. Nem alacsonyabb intelligenciáról, lustaságról, vagy csökkentértékűségről beszélünk tehát, hanem másságról. Olyan másságról, amely már számos tudóst, művészt és egyéb neves alkotót adott a világnak. A nemzetközi szakirodalom már megerősíti a nézetet, miszerint a diszlexia gyakran jár együtt hasznos készségek fejlettségével. Ilyenek a kreativitás, az innovációra való hajlam, a problémamegoldó készség, az emberekkel való bánás, vagy a kudarctűrés. Kutatómunkám módszerei a szakirodalmi áttekintésen túl az esettanulmányok, a saját kérdőíves felmérés, valamint mélyinterjúk voltak. Összegezve kutatásaimat, hazánkban szemléletváltásra van szükség. A diszlexiára többé nem, mint fogyatékosságra kell tekintenünk, hanem mint egy másfajta jelfeldolgozási módra, mely másfajta készségeket erősít az érintett egyénekben. Ezek ráadásul olyan erősségek, amik a modern gazdaságban és a munkaerőpiacon rendkívül értékesek lehetnek, ha képesek vagyunk őket kibontakoztatni. Ehhez a jelenség megértése, valamint empátia és türelem szükséges.