Bevezetés: A gyermekkori halálozások 17,3%-át okozzák malignus elváltozások. 2022-ben Magyarországon 203 volt a leírt esetek száma, melyből 40 volt halálos kimenetelű. A statisztikák alapján a leukémia, illetve a központi idegrendszeri tumorok vezetik az incidencia és a mortalitás listáját. Célkitűzés: A DEKK Onkoradiológiai Klinikán 2014. január – 2023. szeptember között kezelt gyermekek sugárterápiájának előkészítését és kivitelezését tanulmányozva összehasonlítottuk a fektetések során fellépő pontatlanságokat éber, illetve narkózisban lévő páciensek esetében. Célunk a korrekciós lehetőségek elemzése, illetve a narkózis fektetési pontosságára való hatásának vizsgálata. Anyagok és módszerek: Retrospektív vizsgálatunkban 73 beteget választottunk ki, 42-en éber állapotban, 31-en pedig altatásban részesült sugárkezelésben. Kitértünk a kezelés előkészítésének folyamatára, az alkalmazott betegrögzítő eszközökre, valamint a betegpozícionáló rendszerre és a kezelés előtti korrekcióra is. Eredményeinkhez a kezeléseknél fellépő pozícionálási pontatlanságokat használtuk fel, melyek számszerűsítve minden kezelés előtt feljegyzésre kerültek. A hibákat 3 tengely mentén, craniocaudalis, anteroposterior és laterolateralis irányban vizsgáltuk. A tengelyek melletti hibák statisztikai elemzése során figyelembe vettük a legmagasabb, legalacsonyabb, illetve az átlagos értékeket. A hibák elemzését a kezelt régióknak megfelelően (fej-nyak, a mellkas, a has-medence, az alsó végtag, neuroaxis-craniospinalis tengely), alcsoportokra bontva végeztük. Eredmények: A legkisebb eltérések a fej-nyak régióban alakultak ki, az átlagos eltérés 1,8mm(craniocaudalis), 1,7mm(anteroposterior) és 1,6mm(laterolateralis) volt. A legnagyobb korrekcióra hasmedence régióban volt szükség, ahol az átlagértékek jelenős emelkedést mutattak: 4,4mm(craniocaudalis), 2,8mm(anteroposterior), 4mm(laterolateralis). Statisztikai számításaink alapján az altatás minden régióban növelte a fektetések során fellépő hibák mértékét. Ez leginkább az alsó végtag régióban volt számottevő, ahol 7mm különbség volt az átlagos korrekciós értékek között, az altatásban végzett kezelésnél 10 mm, míg az éber állapotú beteg esetében 3mm volt a kapott érték anteroposterior irányban. Következtetések: A megfelelően kiválasztott protokollok és az egyénre szabott betegrögzítés hozzájárulnak a fellépő pontatlanságok csökkentéséhez. A kialakult hibák pedig a betegpozícionáló rendszer segítségével minden esetben korrigálásra kerülnek