A gyermekek bántalmazása sajnos ma is része a világunknak. A sokáig tabuként kezelt gyermekbántalmazás jelenségének megelőzése, felismerése és megoldása nem csupán egyetlen szakma felelőssége. Ahhoz, hogy csökkenjen azon gyermekek száma akik nem kapnak megfelelő segítséget és szakellátást, az egészségtudományoknak is hatékonyan közre kell működni. A médiának betudhatóan egyre többen fordítanak rá figyelmet, jóllehet a média nem a legpontosabban közöl az eseteket illetően. A rendelkezésre álló adatok száma igen csekély, nehezen hozzáférhető és a hitelesnek bizonyuló adatok is csupán rendőrségi és bírósági nyilvántartásból származnak, emiatt nehezen megközelíthető terület. Mégsem mehetünk el amellett, hogy az UNICEF adatai szerint Magyarországon évente kb.15000 gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává, akár az iskolában, akár otthon, habár ezen felmérés sem tekinthető reprezentatívnak, mivel az áldozatok nagy része gyakran nem beszél az őt ért sérelmekről. A WHO megállapítása szerint a bántalmazás és elhanyagolás népegészségügyi probléma. Ezen felül össztársadalmi problémaként kezelendő. Mind felismerésében, megelőzésében, mind pedig kezelésében számos szektor szerepet játszik: a gyermekvédelem, a szociális ellátórendszer, az oktatás, a jog, és nem utolsó sorban az egészségügyi ellátórendszer. Ez utóbbi szerepe dolgozatomban kiemelten megvizsgálandó részként kerül elő, ugyanis a jelzési kötelezettség, a veszélyeztetettség és bántalmazás észlelése első körben a védőnők, háziorvosok, házi gyermekorvosok kötelessége lenne, melyet jogszabály ír elő valamint rendelkezésre áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakmai irányelve, az egészségügyi ellátók feladatairól gyermekbántalmazás és elhanyagolás gyanúja esetén. Ugyanakkor mindezek ellenére számos mulasztás történik, az érintetteknél végzetes következményeket előidézve.