A kutatásom során az 1997. évi CLIV. törvény rendszerét követtem, a betegjogok terén az önrendelkezéshez való jog teljeskörű részletezését jelöltem meg főtémaként. A szakdolgozatom kérdéskörének megválasztása során egyértelműen befolyásolta az érdeklődésemet eme jog érvényesülése, hiszen manapság számtalan rendkívül izgalmas, gyakorlati szempontból aktuális kérdéseket érint. Az önrendelkezési jog széles skálán mozog, általánosan megillett minden embert, ennek következtében a beteg embert is. Tulajdonképpen egy alapjogról beszélhetünk, amelynek biztosítása egyidejűleg az intézmény elhagyás, az ellátás visszautasítás, a gyógykezelésbe való beleegyezés, illetve a tájékoztatáshoz való jog érvényesülésének alapfeltétele. A beteg ennek megfelelően jogosult az orvos részéről nyújtott tájékoztatás alapján önálló döntést hozni, szabadon határozhat afelől, hogy egészségügyi ellátást kíván-e igénybe venni, a beavatkozások elvégzésébe beleegyezik-e, vagy éppen visszautasítja-e azokat. Az orvosi beavatkozás az élethez, egészséghez és testi épséghez fűződő, Ptk.-ban is nevesített személyiségi jogokat befolyásol. Ebből adódóan munkám során leginkább arra szerettem volna felhívni az olvasók figyelmét, hogy miért is lényeges ennyire a Ptk. és az Eütv. között létrejött összefüggéseknek az ismerete és a gyakorlatban történő együttes használata, valamint ezzel kapcsolatban az önrendelkezéshez való jog érvényre juttatása az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során.