Szakdolgozati összefoglaló Annak ténye, hogy Európát egyre inkább jellemzi az elöregedés tendenciája, már önmagában magával vonja a nyugdíjrendszerek megreformálásának mind sürgetőbb problematikáját. Magyarországon azonban a helyzetet még kritikusabbá teszi a Ratkó-gyerekek és Ratkó-unokák egyre közelgő nyugdíjazása. Dolgozatom egyik megválaszolandó kérdése, hogy az a magyar nyugdíjrendszer, mely Európában elsőként vezette be a Világbank 3 pilléres sémáját, és melynek példáját oly sokan követték, vajon az első és második pillér máig meglévő rendellenességei ellenére jó úton halad-e? Vajon az elmúlt évek teljesítményei alapján „bezzeg” országnak nevezett Szlovákia mutathat-e bárminemű példát Magyarországnak a nyugdíjrendszer terén? Harmadikként pedig a szolidaritás és korrektség megoszlása közti magyar, illetve szlovák gyakorlat megállapítására törekszem. Mindezen kérdések megválaszolásához kiindulásként napjaink nyugdíjrendszereinek szerepét szemléltetem világviszonylatban, ahonnan a rendszerváltáskori Közép- és Kelet-Európára szűkül a kép. Ebben a részben a szocialista nyugdíjrendszer bemutatása után az átmenet nyugdíjrendszerre gyakorolt hatásait ismeretem, melyet a potenciális megoldások felsorakoztatása követ. Ezután a magyar, majd a szlovák nyugdíjreform kerül górcső alá. Itt a gazdasági és demográfiai körülmények ismertetése alapozza meg a reformtervek és a megvalósított reformok részletes bemutatását. Majd az európai uniós koordinációs rendeletek kifejtése után, a mai magyar és szlovák nyugdíjrendszerek összehasonlítására kerül sor, kiemelt tekintettel az öregségi nyugdíjra. Ez a fejezet több szempont alapján megalkotott következtetéseket tartalmaz a két nyugdíjrendszer hatékonyságára vonatkozóan. A kutatás az alábbi következtetésekre jutott. Az út, amire Magyarország ’98-ban lépett egy helyes alternatíva, Az alapvető gond abban keresendő, hogy sem a reform során, sem azóta nem került sor az első pillér szakszerű átalakítására, továbbá a második pillér szabályozása is fontos pontokban hibádzik. Továbbá nem lenne szabad elfelejtkezni arról sem, hogy egy ilyen hosszú távú döntés állandóságot igényel. A törvényi szabályozáson túl mind demográfiai, mind foglalkoztatottsági tényezőktől is erősen függ a nyugdíjrendszer. A magyar és a szlovák nyugdíjrendszerek összevetése során megállapítható, hogy a két rendszer között szignifikáns eltérés nem található. Számottevő eltérésként a magyarnál valamivel kisebb első, és nagyobb második pillér, az eltérő finanszírozási struktúra, illetve a pályakezdői kötelezettség értékelhető. A csekély különbség okát pedig elsősorban nem is a nyugdíjrendszeri szabályozás differenciálódásában, hanem leginkább a növekedési ütemben is megmutatkozó gazdasági, és demográfiai eltérésekben látom. Ezek lemásolása pedig már közel sem olyan egyszerű feladat, mint a nyugdíjrendszeri szabályozások átvétele. A szolidaritás-korrektség kérdését tekintve arra a következtetésre jutottam, hogy míg a második pillérek közt nem igazán beszélhetünk különbségről addig az első pillérről megállapítható, hogy az Szlovákiában korrektebb és Magyarországon szolidárisabb. Végezetül megemlíteném, hogy bár a témában folytatott érdekes és tanulságos kutatómunkának köszönhetően számos kérdésre választ kaptam, ezzel együtt legalább ugyanannyi új kérdés is felmerült bennem. Többek között az is, hogy milyen is lenne egy élhetőbb nyugdíjrendszer, ami egy további kutatás izgalmas témája lehet.