A szabálysértési eljárás – ahogy többször is utaltam rá – Janus arcú eljárás. A közigazgatási eljárás sok elemét tartalmazza, főként a gyorsaságára tekintettel. A gyors büntetés mind a generális, mind a speciális prevenciót ugyanúgy elősegíti és végső soron így tudja szolgálni a célját. Az elhúzódó nyomozások, az évek múltán bekövetkező végrehajtások nem jelentenek akkora visszatartó erőt, mint egy három hónap alatt kirótt magas összegű pénzbírság. Ugyanakkor a büntetőeljárás felé is húz a szabálysértési eljárás, hiszen ahol a közigazgatási eljárás hatástalan, ott a kívánt célt csak a büntetőeljáráshoz hasonló jelleget öltő szabálysértési eljárás képes kiváltani. Gondolok itt különös tekintettel az előkészítő eljárás során lefolytatott „nyomozásra” ahol a közigazgatási eljárásnak gyakorlatilag nincs eszközrendszere. A szabálysértési hatóságok közül egyedül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelkezik megfelelő eszközrendszerrel, de még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjait is „adónyomozónak” hívja a köznyelv. A szabálysértési eljárás megfelel az Európai Uniós kívánalmaknak, hiszen tartalmazza azokat a garanciákat, amelyek elvárhatók egy ilyen súlyos joghátrányt is kiszabható eljárástól. Előrelépés a másfél évszázados hagyományokhoz képest, mert kiforrott, átgondolt és letisztult eljárásrendben bünteti a szabálysértőket az eljárás. Megfelel a büntetőjogi alapelveknek és a jogbiztonság követelményének az eljárás, mert világosak a szabálysértések és jogkövetkezményeik. Azonban azt, ahogy a bevezetésben is írtam a bírságmaximumok nőttek és a befizethetetlen bírságok egyenes következménye a végrehajtás, ez pedig jelentős költségnöveléssel jár a hatékonyság rovására. A hatékonyság rovása pedig a célt, a prevenciót gátolja. Azonban tény, hogy a valós fenyegetettség bizony el fogja érni a kívánt hatást. A kamerák világában pedig a notórius gyorshajtóknak is elmegy a kedve a bírságok folyamatos fizetésétől.