A makrofágok daganatokban betöltött szerepe kettős. Míg az M1 makrofágok elpusztíthatják a tumorsejteket, a tumor-asszociált makrofágok (TAM) M2-szerű fenotípust mutatnak, amely többnyire rossz prognózishoz kapcsolódik. Az MΦ-ok jellemzése alapvető fontosságú a rákban betöltött szerepük feltárásához, és jövőbeli kihívást jelent a rákterápia számára. A 3D sejtkultúra modellek, például a szferoidok, képesek reprezentálni az in vivo daganatok főbb jellemzőit, mint a szerkezeti szerveződést és a hipoxiát. Annak megítélésére, hogy az MΦ jelenléte hogyan befolyásolja a tumor növekedését és a rákellenes beavatkozásokra adott választ, és hogyan változik a fenotípusuk a 3D modellekben, szferoid kokultúrákat hoztunk létre JIMT1 emlőrák sejtek és M0 makrofágok (1:1 arány) felhasználásával. 48 órán át forbol-12-mirisztát-13-acetáttal (PMA)-val kezeltük a THP-1 monocita sejtvonalat. A szferoidok képződését követően (3. napon) a társtenyészeteket humán interferon-γ-val kezeltük 24 órán át. A munkacsoportunk korábbi kutatás során vizsgálta az M1 markerek expresszióját RT-qPCR módszerrel, mind szferoid kokultúrákban, mind JIMT1 és M1 szferoidokban. Ennek eredményeként az összes M1 marker magasabbnak bizonyult az M1 szferoidok esetében, mint a kokultúrákban, ami arra utal, hogy az MΦ-ek valószínűleg spontán módon polarizálódtak M2 irányba a tumor mikrokörnyezetében. Ennek a hipotézisnek a bizonyítására az M2 markereket szferoid kokultúrákban és JIMT1 és M1 szferoidokban is ellenőriztük RT-qPCR módszerrel. Azt találtuk, hogy ezeknek a markereknek a relatív expressziója magasabb volt a kokultúrákban, mint az M1 szferoidokban, ezzel alátámasztva hipotézisünket. A poli(ADP-ribozil)ációról kimutatták, hogy szabályozza a MΦ biológia különböző aspektusait, pl. gyulladásos mediátorok termelődése és a reaktív oxigéngyökökkel (ROS) szembeni érzékenység, de szerepük a TAM-okban nagyrészt feltáratlan. Ezért vizsgáltuk a PJ34 PARP inhibitor hatását szferoid modellekben, melynek során az M2 markerek csökkenése volt kimutatható, különösen a fibronektin esetében. Összességében úgy gondolom, hogy ennek a területnek a részletes megismerése, nagy előrelépést jelentene a tumorterápiában, hiszen a tumorok elleni védekezés szempontjából alapvető fontosságú, hogy melyik fenotípus a domináns a daganatok mikrokörnyezetében.