A 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény jelentősen megreformálta a korábbi, számtalan módosításon átesett büntetőeljárási törvényt. Az új büntetőeljárási kódex egyik jelentős célja az eljárások időszerűségének javítása volt, mindez a büntetőeljárások hatékonyságának megtartása mellett.

Bár az utóbbi években a bíróságokra érkező büntetőügyek számának statisztikája csökkenő tendenciát mutatott, az eljárások pertartama mégis egyre inkább kezdett kitolódni, amiben sokszor közrejátszott a vádlottak, illetve tanúk meg nem jelenése, a folyamatosan felmerülő újabb bizonyítási indítványok, valamint a vádlottak – gyakran alaptalan – tagadása is, ezért olyan újításokra is szükség volt, amivel a tárgyalás elhúzódását eredményező okok kiküszöbölhetőek. Ahhoz, hogy a tárgyalások hatékonyságát a pertartam rövidítésével fordítottan arányosan lehessen növelni, arra az egyik lehetőség a terheltek beismerésre motiválása, mely eléréséhez az új eljárási törvény két olyan jogintézménynek is jelentős szerepet adott, mint az egyezség, vagy az „újra gondolt” előkészítő ülés.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Nyíregyházi Járásbíróságon dolgozom, büntető ügyszakos bíró mellett jegyzőkönyvvezetőként. Munkám során már számtalan előkészítő ülésen részt vettem, ezáltal személyesen is megtapasztalhattam, hogyan is zajlik ez a valóságban, ezért is döntöttem úgy, hogy szakdolgozatomban az előkészítő ülés jogintézményét mutatom be, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Azért, hogy ne csak egy sablonos elemzésről szóljon a dolgozatom, igyekszem statisztikai adatokkal is színesebbé tenni, valamint kitérek a büntetőeljárást gyorsító külföldi megoldásokra, valamint az előkészítő ülés és az egyezség kapcsolódására is.