Iskolán belüli kierekesztettség

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom az iskolán belüli kirekesztettség hatásait igyekszik feltárni. A bullying, résztvevőinek nehéz sorsát mutattam be. Egyik fél sincs, könnyű helyzetben a kirekesztettek sérülnek, mert társaik nem fogadják be őket, az agresszorok belső feszültségüket és haragjukat közvetítik, azért bántanak másokat, hogy frusztrációjukat le vezessék. Míg a követők, félelemben élnek és nem mernek támogatást nyújtani a gyengébbeknek. Dolgozatomban az volt a célom, hogy alátámasszam a hipotézisemet, mely szerint az iskolai közegben nagy hangsúlyt kell fektetni a kapcsolatrendszerre, vagyis leginkább ezen belül, a diákok közötti konfliktusok kezelésére. Ennek bemutatása érdekében szakirodalmi példákat alkalmaztam. Valamint saját kutatással is alátámasztottam, hogy a probléma jelen van. Az általam vizsgált négy osztály diákjai közül legtöbben, agresszívek, nem jól kezelik a konfliktusokat. Ismerik az iskolai kirekesztettség problémáját és nincs védelmük ellene, kiszolgáltatott helyzetben vannak azok, akiket a társaik nem „kedvelnek”. Véleményem szerint, fontos foglalkozni ezzel a témával, és minél több alternatív lehetőséget keresni az iskolai zaklatás ellen. Dolgozatomban ezekről a preventív kezdeményezésekről is írtam.

Leírás
Kulcsszavak
Iskolán belüli zaklatás
Forrás