Szakdolgozatom célja megvizsgálni, hogy Belgium, a belga nép, illetve az akkori király, II. Lipót, hogyan kezelte a Kongói Szabadállamot ért kritikát, annak fennállása alatt, 1885-1908 között. Mint a legtöbb elnyomó rendszer esetén, így a Kongói Szabadállam esetében is többen kritikusan szólaltak fel a rendszere ellen. Kongó esetében fontos figyelembe venni, hogy a kritika, avagy a valóságos helyzet napvilágra hozatala gyakran angol nyelvterületről származik. S bár a terület lakói is felszólaltak a rendszer ellen, azonban az ő hangjukat gyakran nem hallották meg. Már közel öt évvel a Kongói Szabadállam létrejötte után megjelent az első olyan irat, amely megpróbálta felhívni a figyelmet a Kongó medencéjében kialakult helyzetre. Többek között arra, hogy a belga király folyamatosan megszegi az 1885-ös berlini szerződést. A George Washington Williams által írt nyílt levélnek azonban nem volt hatása. Bár időközben többen is megpróbálták felhívni a figyelmet a kongói visszásságokra, ezek nem értek el komolyabb hatást Lipót rendkívüli módon kiépített védelmi szerkezete miatt. Ez így volt egészen az 1904-es Casement jelentésig, amikor ugyanis elkezdett kicsúszni a belga király kezéből az irányítás. Az addig olajozottan működő védelmi szerkezet a Kongói Reform Szövetség, és a vezéralakja, E. D. Morel által megjelentetett tényfeltáró szövegek, tanulmányok, kutatások, illetve a független nemzetközi bizottság vizsgálatának eredményei miatt már nem volt képes megvédeni Lipótot. S bár a király ragaszkodott Kongójához, mégis kénytelen volt 1908-ban átadni a belga kormánynak a Kongói Szabadállamot. Így régi Kongói Szabadállam területén, amely ma már olybá tűnik, hogy csak nevében volt szabad, egy új korszak vette kezdetét az újonnan létrejött Belga Kongóban.