A felnőttkori ivararány, mortalitás és ivarérési idő kapcsolata hüllőknél

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az ivararány (adult sex ratio= felnőttkori ivararány), a mortalitás és az ivarérési idő fontos paraméterei egy fajnak, melyekkel a populációi dinamikái jellemezhetőek. Az ivararányt négy fő tényező formálja: a ivarok aránya fogantatáskor vagy születéskor, a túlélési ráta/ mortalitás, ivarérési idő és ivarok között eltérő be- és kivándorlás, növendék vagy ivarérett korban. A kutatásomban azt vizsgálom, hogy az ivararány-mortalitás-ivarérési idő hármas milyen viszonyban vannak egymással hüllőknél. Adatgyűjtést, illetve korábban gyűjtött adatok visszaellenőrzését végeztem megjelent tudományos publikációkból a Google Scholar segítségével, a következő keresőszavakat felhasználva: „ivararány”, „mortality”, „maturity”, „faj tudományos neve” és ezek kombinációja. A végső adathalmaz összesen 188 fajról tartalmazott legalább egy jellemzőt. Az adatoknak először az eloszlását vizsgáltam: jól látható volt, hogy mind az ivarérési idő, mind pedig a mortalitás a két ivar esetén leggyakrabban megegyezett. Ezt követően filogenetikai kontrollos statisztikai vizsgálatot végeztem, hogy megvizsgáljam az ivarérési idő és a mortalitás ivarspecifikus különbségének hatását az ivararányra. Az elemzés kizárólag a felnőttkori ivararány és a mortalitás különbség között mutatott ki szignifikáns összefüggést filogenetikai mintázat nélkül. Az elemzést elvégeztem rendenként is a következő eredményekkel: kizárólag a Testudines rendnél az ivararány-mortalitás különbség között volt szignifikáns korreláció, filogenetikai mintázat nélkül. A Squamata rendnél pedig a vizsgálat egyik paraméter között sem mutatott összefüggést. A Crocodylia rendnél az analízis nem volt elvégezhető a kis adatszám miatt. A mortalitás különbség az ivararány változatosságának nagyjából 20%-át magyarázta meg. Így a teknősöknél elmondható, hogy az ivararány olyan szelektív folyamatok eredménye, amik eltérően hatnak a hímekre és a nőstényekre. A Squamata rendnél pedig más életmenet jellemzők állhatnak az egyenlőtlen ivararány hátterében, mint például a születéskori vagy a növendék ivararány, vagy az ivarok között eltérő szétterjedési mintázat.

Leírás
Kulcsszavak
ivararány, mortalitás, ivarérési idő
Forrás