Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a Debrecenben élő hátrányos helyzetű gyermekekre milyen hatással van az egyéni, személyre szabott segítségnyújtás. Esetemben hátrányos helyzetűnek tekintem azt, akik debreceni Családok – vagy Gyermekek Átmeneti Otthonában élnek. A segítségnyújtás formája a Láthatatlan Iskola programban nyilvánul meg, amiben a gyermekek tanulmányaikhoz és szükségleteikhez mérten „mentor párt” kapnak, akik a tanulmányaik mellett mindennapi életükben is próbálnak segítséget nyújtani Nekik. A hátrányos helyzet okának bemutatása, és az átmeneti otthonokban való élet leírásával próbálom bemutatni a gyermekek helyzetének miértjét. Érintem a gyermekszegénység és a hajléktalanság magyarországi jellemzőit és az átmeneti otthonokba való élet feltételeit. Magába foglalva ez az ellátási forma megjelenését, az otthonok működésének felépítését, a beköltözés, és ott lakás feltételeit, valamint az ezzel járó deficiteket. A hátrányos helyzet bemutatásán túl rövid betekintést mutatok a tanulmányok fejlesztésére irányuló módszerekből, alapot adva ezzel a kutatásomban szereplő program, a Láthatatlan Iskola bemutatásának. Részletesen bemutatom a program felépítését és a benne tevékenykedő önkéntes mentorokat. Kutatásomban a mentorok véleményét és szerepét vizsgálom öt szempont figyelembevételével: motiváció, szerepek, alkalmazott módszerek, hatások a gyerekekre, a program hasznossága és jövője.