Ózd az 1847-re felépült kohászati műveivel a történelmi Magyarország egyik legjelentősebb ipari központjává vált. Az egykori ipartelepítést indokolták a felvidéki és rudabányai ércbányák, a Nyugat-borsodi Szénmedence itt és a környéken feltárt hatalmas miocén barnakőszén készlete, a Sajó-folyó közelsége és egyéb szempontok. Jelentősége Trianon után tovább nőtt, a centenáriumát követő évtizedekben a voluntarista jellegű, szocialista nehézipar fejlesztés pedig már irreálissá fokozta kohászatunk e harmadik fellegvárának szerepét és méreteit (pl. 13000 fő dolgozó). A mindenkori gyári vezetés szakmai felkészültségének köszönhetően lépést tartottak a technológiák korszerűsödésével, így saját szabadalmak (pl. gázkavaró kemence) mellett egymást követték a technológia fejlesztések és váltások. 1895-től működött a Martin Acélmű, amihez már nagy tömegben használtak fel helyi kőszenet. 1906-tól működött az első két nagyolvasztó, amelynek salakját és a vele együtt képződő szénsalakot már nem a Hangony-völgy mocsaras térszínének feltöltésére használták, hanem létrehozták a Tekerős-völgy (Hétes) máig működő, hatalmas salakdepóniáit, kiépítették az iparvasutat, majd a salakfeldolgozó művet. 1985-től működik a centeri depónia és salakfeldolgozó. A két salaktároló hely együttműködésben osztályozza, töri, szeparálja és részben újrahasznosításra előkészíti az arra alkalmas salakokat. Az ezredforduló előtti rendszerváltás a hazai nehézipar túlnyomó részének szétesését, megszűnését hozta, és e téren Ózd (és Borsodnádasdon a Lemezgyár) a leghátrányosabb ilyen vidéki központként csaknem teljesen leépült. A gyár létesítményeit lebontották, még ipari műemlék is alig maradt belőle. Egyedül az 1976-ban beüzemelt és ma is korszerű RDH (Rúd, Drót Hengermű) maradt meg Ózdi Acélművek Kft. néven, amit 1995-ben eladtak Max Aicher német vállalkozónak, aki megvásárolta a centeri salakfeldolgozót is, amely ma Aicher Beton Kft. néven üzemel. A hengerműhöz 2000-re felépítették az új, ma is működő Mini Acélművet. A komplexumban 420 fő dolgozik, akik évente 0,34-0,50 millió tonna hengerelt acélárút képesek előállítani. Az elmúlt 170 év alatt több technológia együttesen hatalmas tömegű, eltérő minőségű és összetételű kohászati salakot és hulladékot hozott létre, s ennek csak kis része lett másodlagosan hasznosítva. E disszertációban a történelmi ózdi kohászatnak és a ma működő Ózdi Acélművek Kft-nek élő és élettelen környezetét, technológiáit, továbbá melléktermékeit vizsgáltuk meg a környezeti hatások szempontjából. Vizsgálataink kiterjedtek az alapanyagok, a gyártás során képződő acélolvadék, a salakok és szállóporok, mint melléktermékek anyagvizsgálatára, a régi és új kohászati műveleti területekre, a salakhányók és salakfeldolgozó térségére, a salakos völgyfeltöltésekre. Mindezt a tágabb és szűkebb földtani környezetbe ágyazottan igyekeztünk hatásaiban elemezni. A múltba visszanyúló kutatások pontossága az idő növekedésének függvényében csökken, számos tekintetben hiányos, részben hipotetikus, mivel a régi gyár létesítményeit az ezredforduló előtt lebontották, a fennmaradt dokumentációk hiányosak. Ózd with its smelting establishments became one of the most significant industrial centres of historical Hungary by 1847. Development of the industry was justified by the presence of the ore mines in Rudabánya and at other nearby areas in NE Hungary together with the large coal resources of the West-Borsod Coal Basin and the closeness of the Sajó River. Significance of Ózd increased further after the Trianon Treaty. Voluntarist like Socialist heavy industry development increased the role and size of this third pillar of the smelting industry of Hungary to unrealistically high (13000 workers). Thanks to the professional knowledge of the leadership of the factory they kept the pace with the modernization of the technologies therefore technological changes and developments besides introducing own patents (e.g. gas mixing furnace) were continuous. The Martin Steelworks started its operation in 1895 and it used local coal in large quantity. The first two nagyolvasztó were installed in 1906 the slag of which together with the coal slag were filled not into the swampy area of the Hangony Valley but the enormous depository in the Tekerős Valley (Hétes) was established together with the industrial railway and the slag processing plant as well. Slag disposal site and processing centre at Center started its operation in 1985. The two disposal sites harmonize their activities in disintegrating, sorting, separating the suitable slags and partly preparing them for reuse. The regime change before the turn of the millennium brought significant recession in the Hungarian heavy industry and the industry at Ózd was almost completely broken and ceased as it was the most disadvantageous county centre. Establishments of the factory were demolished only a few torsos have been remained as industrial monuments. Only the still up-to-date Rod Wire Roll Mill founded at 1976 survived under the name Ózd Steelworks Ltd. And it was sold to Max Aicher, a German entrepreneur who bought the slag processing factory as well that operates as Aicher Concrete Ltd. today. The Roll Mill was completed with a Mini Mill in 2000 that is still operating today. 420 workers work in the complex with the capacity of 0.34-0.50 million tons of rolled steel products. Several technologies produced an enormous amount of smelting slag and waste of variable quality in the 170 years and only a small part of this has been utilized. In the present theses the biotic and abiotic environment, technology and the by-products of the former smelting industry at Ózd and of the still operating Ózd Steelworks Ltd have been studied from the environmental effects point of view. This study involved the material research of the base material, the steel melt, slag and settling dust of the production and by-products and the operation areas of the former and recent smelting industry, the areas of the slag heaps and processing factories and the area of the slag valley fillings. These and their effects were analysed in relation to the immediate and the broader geological environment. Studying older processes becomes more and more inaccurate and hypothetical with time as the constructions of the former factory were demolished before the turn of the millennium and the available documentations are incomplete.