Hogyan képes megteremteni magát a (pszeudo)modern szubjektum, miként jelenik meg az én az előző századforduló szövegeiben? E kérdésekre igyekszünk választ keresni, s három alkotó, Vajda János, Czóbel Minka és Kosztolányi Dezső műveit értelmezve az én megnyilvánulásainak és olvasási lehetőségeinek különféle változatait igyekszünk egy posztmodern horizontú befogadás felől szemlélni. Vajdát olvasva az emlékezettechnikák poétikai sokszínűsége, Czóbel szövegeinek sajátos szubjektumfelfogása vagy éppen gender szempontú olvasata, míg Kosztolányi egyes verseinek sokarcú és sokhangú világa kínálhat érvényes kérdéséket és válaszokat a klasszikus művek mai olvasóinak. A szubjektumelméleti kérdések elvezetnek bennünket a szétszórt, soha (többé) nem egységes szubjektum problematikájához, mely az egész korszak egyik leglényegesebb tapasztalata lehet.