Sànte 'Mìddje...je tarramùte!...

Absztrakt

A disszertáció Marsica olaszországi régió irodalma és az olasz nemzeti kultúra közötti kapcsolatokat vizsgálja egy konkrét eset, az 1915-ös földrengés irodalmi reprezantációjának példáján keresztül. Az első rész a marsicai irodalmat, illetve marsica iordalmi jelenlétét, s ezen irodalmi szövegeknek a lokális identitás megképzésében játszott szerepét vizsgálja. Először Marsicát, mint az idegen, a más helyzetébe pozícionált helyet mutatja be olasz ill. európai szerzőknek a régióról alkotott képét vizsgálva Jan Assmann és Edward W. Said elméletei alapján. Kitér továbbá az ott született írók, mint például Ignazio Silone, a legismertebb marsicai szerző alkotásainak bemutatására is a helyi identitás és az irodalom tárgya felől olvasva ezen életműveket. A második rész a az „emlékezethely”, s az emlékezés identitásképző funkciójára koncentrál, az elmélet, a téma kutatásának rövid összefoglalása után szűkítve a perspektíván, s Olaszországra majd marsicára koncentálva. A disszertáció ezután egy konkrét emlékezethely, azaz az 1915-ös avezzanoi földrengés irodalmi reprezantációját vizsgálja egy konkrét közösség, Marsica életének, önreprezentációjának és önmegértésének szempontjából. Work deals with relation between literature and character of the nation in the Italian region of Marsica. The first part analyzes the vision of Marsican writers on the other regions of Italy or Europe and also the similarity among insights on the Near and Far East from the point of view of French and English writers. The basic idea of this part relies on the work and opinions of Jan Assmann and Edward W. Said. The analysis of literature by writers, who were born there, is also mentioned, in particular by Ignazio Silone, the best known among the writers of Marsica. The second part analyzes the meaning of words such as memory and identity of a "site of memory", in first from a theoretical perspective of Pierre Nora and afterwards from the perspective of Italian and Marsican history. The next part analyzes the "site of memory" regarding the earthquake in Avezzano in 1915. This occasion did not only influence the lives and faith of people that time, but also stays in memory of the present nation. It is reflected in the work of Marsican writers of early 20thcentury as well as in the work of present writers. The memory of the earthquake and the literature talking about this event helped to create the image that Marsicans have of themselves, it is part of their identity leaving aside the fact, if they are inhabitants of Marsica or they have emigrated abroad.

Leírás
Kulcsszavak
Marsica, kollektív emlékezet, "emlékezethely”, identitás, kulturális emlékezet, dialektus, irodalom, földrengés Avezzanóban, Marsica, collective memory, “site of memory„, identity, cultural memories, literature in dialect, earthquake in Avezzano
Forrás