"Közöttünk a Mester"
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A ’hatvan’ szó a Kazinczy-levelezésben kilencféle jelentésben fordul elő. Természetesen az esztendők számaként, aztán pénzösszegként (font sterlingként és rhénes forintként), kapott levelek mennyiségeként, a jól ismert magyar város neveként, súlymértékként (font), földterületként (hold), emberek és könyvoldalak adataként, illetve egy 1829-es levél azon tagmondatában, hogy „Pestnek és Budának most közel hatvan Festője van”. A kétséges eredményekkel kecsegtető keresés a Folio Views 4.3 szövegkezelő és tartalomindexáló – s nem mellékesen egy nagyszabású magyarországi elektronikus szövegkiadási projektumot többek között megihlető – program segítségével pörgethető végig, kevesebb mint két perc alatt. A még mindig csodákra képes szoftver és az egyébként esetlegesnek tűnő ’hatvan’ kifejezése ugyanakkor egy személyben most összetalálkozik: Debreczeni Attiláéban, akit ez a tanítványi tanulmánykötet köszönt hatvanadik születésnapja alkalmából.