Absztrakt

A dolgozat központi témája az élet értelméről való vélekedés a debreceni Kenézy Gyula Kórház Ápolási Osztályán élő idősek körében. Az élet értelméről való időskori vélekedést nagyban meghatározzák az időskorban megélt veszteségek: a nyugdíjba vonulás, az interperszonális kapcsolatok beszűkülése, az egészségromlás következtében jelentkező tehetetlenség érzete, a házastárs elvesztése, etc. Ezek sikertelen feldolgozása egyre fokozódó lelki terhet ró az egyénre. Az időskorúak pozitív életszemléletét befolyásolják a családi kapcsolatok, a gyermekeikkel, unokáikkal való kapcsolattartás, az egészség és az aktív időtöltés. A negatív életszemléletre ugyanakkor a rossz egészségi állapot, a tehetetlenség érzete és a családi kapcsolatok hiánya, a családtól való különélés van hatással. A magány, a veszteségek nem megfelelő feldolgozásának következménye szorongás, depresszió, a szomatikus vagy mentális hanyatlás lehet. A megszokott környezetből való kiválás, a nem önálló döntésen alapuló intézménybe való bekerülés a legtöbb idős ember esetében azzal járhat, hogy felhagy minden érdeklődéssel a külvilág iránt, s csupán az idő múlását, a halál mihamarabbi eljövetelét várja. Ahhoz, hogy az idős emberek pozitív életszemléletet sajátítsanak el, az őket körülvevő segítő környezet és az intézményes mentális ápolás szükséges. Ezzel összefüggésben a dolgozat arra keresi a választ, hogy az idő előrehaladtával szükségszerűen negatívabb-e az élet értelmébe vetett hit az idősek körében, s egyben megpróbál választ adni arra, hogy hogyan járulhatnak hozzá a különböző szociális intézmények az idősek fizikai szükségleteinek kielégítése mellett a mentális egészségi állapot javításához.