2D játékfejlesztés Unity-ben
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Szakdolgozatom célja egy kétdimenziós számítógépes játék elkészítése volt a Unity játékmotor segítségével. A fejlesztés során a régi idők klasszikus játékai és a gamifikáció alapelvei adták az inspirációt, miközben lehetőségem nyílt mélyebben megismerni a játékfejlesztés, a grafikai tervezés és a C# nyelv alapjait. A dolgozat elején bemutatom azt a két elméleti irányt, amelyekre a játék koncepciója épül, valamint ismertetem a projekt alapgondolatát és létrejöttének hátterét. Ezután röviden áttekintem a játéktörténelem platformer korszakát, kiemelve a Prince of Persia című alkotást. Fogalkozom a gamifikációval mint a játéktervezést segítő szemlélettel, illetve az akadálymentesség kérdésével és azzal, hogyan jelenhet meg mindez egy játékban. A dolgozat bemutatja a Unity legfontosabb elemeit és működésének alapjait, valamint részletesen leírom a fejlesztési folyamat egyes lépéseit – a tervezéstől egészen a játék kipróbálásáig. A végén összegzem a fejlesztés során szerzett tapasztalataimat, és kitérek arra is, milyen irányokban lehetne a játékot a jövőben továbbfejleszteni.