Intergenerációs spirálok szerepe az antenatális depresszió létrejöttében

Absztrakt
A várandósság -az anyaságra való pszichés felkészülés időszakaként- kiemelt fontosságú periódus minden nő életében. A várandósság -erikson-i értelemben-új életszakasznak is tekinthető, melynek során valakinek a lányából egy csecsemő anyjává válik az illető, (Tényi, 2002.), ami egyúttal az anyával való egyenrangú szerepbe lépést is jelenti. (Stern, 2005.). A várandósság során a legtöbb nő közeledik anyjához, szeretne minél többet megtudni arról, hogy – őt várva - milyen volt az édesanyja anyaként. Az anyasággal való azonosulás formálódása közben a várandós nő kezdi kritikusan elemezni saját felnövekedésének történetét, mérlegelve, hogy édesanyja mennyire szolgálhat alkalmas modellként saját, új anyai szerepéhez. (Stern, 2005.). A várandós nő saját gyermekkorát idéző képzetei anyjáról alapvetően befolyásolják, hogy ő majd milyen anyja lesz csecsemőjének. (Fónagy, 1991., Zeanah, 1989.) E folyamat az intergenerációs kontinuitást támasztja alá. (Diamond, Doane, 1994.) Az anya képzete saját anyjáról, mint anyáról a legjobb előjelzője annak a kötődési mintázatnak, amit ő alakít ki csecsemőjével annak 12 hónapos korára. Az élet első és legfontosabb kapcsolata az anya-gyerek kötődés, aminek érzelmi komponensei hosszan tartó hatásúak az alapvető érzelmi és viselkedéses modellekre, melyeket, mint diszpozíciókat tovább visszük az életbe. Az empirikus csecsemő-kutatások, a modern tárgykapcsolat elmélet, nem kevésbé az attachment-kutatások eredményeiből tudjuk, hogy senki sem születik azzal a képességgel, hogy saját érzelmi állapotait szabályozni tudja (Fónagy, 2002). Ez a szabályozás a „Jelentős Másik” adekvát tükrözésén keresztül valósul meg. Az újszülött veleszületetten szociális lény, az első pillanattól kezdve preferálja a szociális ingereket, tehát nyitott az anya tükröző viselkedésére, következésképpen a szociális ingerek szempontjából potenciálisan kompetensnek tekinthető a csecsemő. E potencialitás megjelenésének elengedhetetlen feltétele, a megfelelően „válaszkész” anya jelenléte. Az anya-gyerek összjátékban kiemelkedően fontos a szinkronicitás és a szenzitivitás, de a „definiáló hatalommal” az anya van felruházva. Az anya-gyerek kapcsolat tehát természetes asszimetriával jellemezhető és a fejlődést az anya-gyerek közti harmónia biztosítja. Azok az anyák, akik depresszióban szenvednek nem képesek az affekív illeszkedésre, ebből fakadóan az érzelmi, hangulati állapotoknak csak szűk spektrumára tudnak ráhangolódni, (csak a negatív állapotokra, mivel csak ezt találják meg magukban) nem tudják megtalálni azt az érzelmi regisztert, ahol a csecsemő van, ezért képtelenek lesznek a csecsemőjük érzelmi állapotára ráhangolódni, abban osztozni és adekvátan szabályozni azt. A depressziós anya folyamatosan „nem válaszkész”: nem veszi a csecsemő jelzéseit, és nem válaszol azokra adekvátan. Kísérleti helyzetben (Tronic, 1979.), ahol az anyai depressziónak a babára tett hatását vizsgálták, azt az eredményt kapták, hogy a nem „válaszoló anya” csecsemője viselkedési zavarokat mutat: -többet sír, -visszahúzódóbb lesz, -általánosan energiátlanná válik,- kevesebb időt tölt az anyával, -több negatív érzést fejez ki. Vagyis a csecsemő viselkedése tükrözi a depressziós anyát. A depressziós anya mellett felnövő babák tehát veszélyeztetettek, mert eltorzult interakciós mintáik alakulnak. Ha a csecsemő az első két év során tapasztalja meg a depressziós anyával való együttlétet, akkor a következmények súlyosabbak, mert ez az időszak az érzelmi reguláció kialakulásának kritikus korszaka. A gyerek kevesebb pozitív érzelmet él át, kevesebbet mosolyog, gyakrabban fordítja el a tekintetét, kevésbé aktív és érdeklődő. E jellemzők nemcsak a depressziós partner jelenlétében figyelhetőek meg, hanem a többi emberre is generalizálódhatnak. A folyamat későbbi következményei: szociális visszahúzódás, szorongás, passzivitás, az érzelmi kontroll zavara. A depressziós anya csecsemője, mivel a gondozónál az interszubjektivitás deficitje tapasztalható (Tényi 2002.), azt éli meg, hogy a belső élményeknek csak egy szűk sávja osztható meg. Az interszubjektivitás a kötődés tere is egyben. Ha az anya jól hangolódik a csecsemővel, akkor az újszülött azt éli meg, hogy biztonságban van, mert érzelmi, hangulati állapotait megoszthatja, továbbá érzi, hogy a jelentős másik a tükröző viselkedésen keresztül szabályozni tudja azokat. Tehát az affektív illeszkedésre képtelen depressziós anya nem lesz nyitott a gyereke kötődési viselkedésére, ezért kettejük között biztonságos kötődés nem valósulhat meg. A biztonságos kötődés hiányában nagyobb eséllyel lesznek kitéve a csecsemők életük folyamán a patológiás fejlődésnek. A depressziós anya és gyermeke közti interakciók során a gyerek reprezentációkat alkot a kapcsolatról és az érzelmi állapotokról. Ezen reprezentációk pedig viselkedést, érzelmi állapotot és interakciós stílust generálnak. Az anyával való együttléti séma nagy valószínűséggel aktiválódik, amikor a nő anyává érik Az anya az anyasági konstelláció (Stern, 1995.) kialakulása során a saját anyjával kialakított interakciós mintázatát formálja újra. Az anya saját anyjával kapcsolatos reprezentációja, jövőbeni anyai viselkedésének legmarkánsabb faktora. Ez már a terhesség alatt elkezd alakulni, és a 4.-7. hónap között teljesedik ki. Az anya-magzat kötődés elősegíti a várandóssághoz való kognitív adaptációt, a magzat elfogadását és az anyaszerepre való felkészülést. (Fónagy, 1991.). A biztonságosan kötődő nők erősebb kötődést mutatnak a terhesség korai időszakától kezdődően. (Siddiqui, 2001). A terhesség alatti depresszió hátterében aktiválódó együttléti séma a saját anyával kapcsolatos depressziós élményhez kapcsolódhat. Tehát ha a depressziós anyával való együttléti séma aktiválódik a terhesség alatt, akkor ez az együttléti minta determinálja a jövőbeni anyai viselkedést, és ez okozza az interszubjektivitás zavarát. Ezen zavar, hasonlóan az előző generációkhoz, egy intergenerációs spirált formálva tovább adódhat a következő generációnak. A depressziós anyával való együttlét során kialakuló kötődési problémák –az interszubjektivitás deficitjén keresztül - nemcsak generációról-generációra, hanem az egyén életének különböző szakaszaiban is jelentős problémák okozói lehetnek. Pregnancy, the pivotal period of preparing for maternity, i.e. the process, whereby somebody’s daughter turns into someone else’s mother, securing a role equal to one’s own mother (Stern, 1995), is one of the most important events in any woman’s life. While it is supposed to be a highly positive life event, sadly, it can be also a psychological crisis state, either due to reactivating memories of earlier conflicts or to new conflicts generated. Expecting women tend „to get closer” to their mothers, wanting to know more about her mothering style a generation earlier (Stern, 1995). This process is motivated by an unconscious urge to decide whether her mother may serve as an „appropriate” model for her own mothering. Pregnant women’s representations on mothering style, developed during their childhood strongly influence her own later mothering activities (Fónagy, 1991, Zeanah, 1989). Parents’ attachment-related childhood memories become incorporated into a working modell affecting the child’s mental representation of the sensitivity of parental caregiving behavior with children. This is a primary causal factor of the child’s quality of attachment to the parent (Bretherton, 1989). These working models are assumed to regulate the children’s behavior with the attachment figure and in due course to organise their behavior in all their significant relationships, with special reference to the caregiving interactions with their offsprings (Fonagy, 1993). Children develop expectations (models) regarding the nature of interactions between themselves and the attachment figure, based on representation of past experiences (Bowlby, 1980.) Internal working models, however, are no passive introjections of the objects of past experiences. They are, instead, active constructions available for continuous restructuring. Such restructuring is, however, difficult because these models tend to operate outside the realm of consciousness, further, they tend to actively self-perpetuate (Bacciagaluppi, 1994). An expecting woman’s identification with her mother is reinforced by the bodily signs of pregnancy. Namely, the unseen fetus within her body enables her to reexperience the feeling of being in primary unit with her mother. Simultaneously, it helps the indentification with the same intrauterine fetus, as if it were herself, in her mother’s body again (Pines, 1972). This process is especially decisive in cases of childhood memories of „low maternal care”. This provides the mechanism of intergenerational spirals (Diamond and Doane, 1994, Benoit and Parker, 1994). Their importance is accentuated by the finding that rememberance of low maternal care is associated with the presence depressive symptoms (Tóth and Gervai, 1999). It was also revealed, that a woman’s unresolved symbiotic illusion with her mother plays a central role in the genesis of perinatal depression (Halberstadt-Freud, 1993). Consequently the expecting woman’s representation about her own mother’s caregiving style will strongly influence her own mothering. This „proactive” representation is formed from the second trimester of the pregnancy (Stern, 1995). If the pregnant woman’s representation happens to be „being with a depressed, low care mother”, this particular mothering style will be the model for herself. This mechanism could result in an intergenerational transmission of depressed symptoms during pregnancy. Depression is one of the main public health problem in Western societies, being the leading cause of disease-related disabilities among women (Kessler, 2003). Both pregnancy and the postpartum period are associated with and accompanies by profound physiological as well as emotional changes. They might be also accompanied by mental symptoms and disorders ranging in severity from very mild to psychotic (Brockington, 2004). In particular, women of childbearing age are at high risk for major depression. Pregnancy and motherhood may further increase the risk of depressive episodes. Antenatal depression – not unexpectedly – was found to be one of the most powerful predictors of postnatal depression (Lee et al., 2004). Epidemiological studies conducted in Western societies revealed depressive episodes to occur in 10–20% of pregnant women. Further, there is a growing literature showing that antenatal psychological distress can adversely affect both maternal and foetal well being (Lee at al., 2004). Postnatal depression has a very strong, potentially devastating negative effect on mother-infant relationship (Tronic, 1979). Infants of depressed mothers showed significantly reduced likelihood of developing secure attachment (Martins and Gaffan, 2000). Research showed also that insecurely attached people are, in fact, more prone to depression and depressive symptoms than the securely attached ones. Considered together, these studies indicate that people with insecure attachment orientations - particularly those who are preoccupied or anxious/ambivalent — have an enhanced risk of depressive symptomology. Liotti ( 1991.) suggested, that insecurely attached children will reproduce the painful experiences of neglect with their own children (see also Eagle, 1993). Some related research also suggests that insecurely attached women may be more vulnerable to depressive symptoms than insecurely attached men (Lewinson at all. 1988). For example, women with preoccupied/ambivalent or fearful-avoidant attachment styles, respectively, are particulary vulnerable to depression (Carnelley, Pietromonaco, & Jaffe, 1994). These studies suggest that women of insecure attachment styles—particularly the highly preoccupied/ambivalent women—may be especially vulnerable to the onset of depressive symptoms during major life stressors. Postnatal depression (PND) affects 13% of women who just gave birth (O’Hara and Swain, 1996), with potential long-term mental health consequences for their families (Murray and Cooper, 1997). A majority of women with postnatal depression fail to seek treatment, because either of fear of stigmatization or of an unrealistic perception of motherhood. Occurence of both antenatal and postpartum depression periods are associated with marital problems and with low social, emotional, and cognitive competence. Depression during pregnancy is associated with poor social support, and low maternal education (Yonkers. 1995), unemployment, low education, poverty, poor family relations, low marital age, lack of medical services, and mental health problems (Inandi, 2002). Risk of depression during pregnancy is predicted well by a history of earlier psychiatric/psychological problems, as well as by psychosocial factors. Wide raging factors, found to increase the risk, include presence of an earlier depressive period, ambivalent attitude to the pregnancy, living through negative life events, presence of depressed person/people in family, poor access to social support, young age of the women, conflict with the husband, even smoking (O’Hara, 1986, Wishner and Weehler 1994, Rigetti and Veltema 1998). Depressive symptoms are elicited by a complex interaction of neurohormonal, psychological and psychosocial problems. Irrespective of the nature or the interaction pattern of factors causing the symptoms, an intergenerational spiral of depression will appear and destruct the expected, mutually rewarding relationship of newborn and mother, participants of an evolutionary dyad (Nagy and Molnár, 1996, 2004). A depressed mother may experience difficulties in responding to her baby in a loving and caring way all the time. This condition may lead to “insecure attachment’, which can elicit problems during infancy and in later childhood (Tényi, 2002).
Leírás
Kulcsszavak
antenatális depresszió, antenatal depression, második trimeszter, second trimester of pregnancy, intergenerációs spirál, intergenerational spiral, anyasági konstelláció, motherhood constellation, depressziós anya-csecsemő interakciók, depressed mother-infant interactions, kötődés, bonding
Forrás