A zsírsavamid-hidroláz-1 (FAAH1) vizsgálata humán szebocitákon

Abstract

Az egyebek mellett fokozott faggyútermeléssel és gyulladásos folyamatokkal jellemezhető akne az egyik leggyakoribb emberi bőrbetegség. A korábbiakban kimutattuk, hogy az egyik legfontosabb endokannabinoidokat lebontó enzim, a zsírsavamid-hidroláz-1 (FAAH1) kifejeződik humán szebocitákon in vitro és in situ is, és a FAAH1 URB597-tel történő farmakológiai gátlása nem befolyásolja a bazális faggyúlipid-termelést, de jelentősen csökkenti az endokannabinoid anandamid lipogén hatását. Mivel előzetes eredményeink tanúsága szerint az URB597 gyulladásgátló hatást mutat humán szebocitákon, adataink arra utaltak, hogy a FAAH1 farmakológiai gátlása ígéretes akne-ellenes terápiás stratégia lehet. A fentiek fényében jelen kísérleteink során a célunk az volt, hogy tovább vizsgáljuk a FAAH1 szerepét és az URB597 biológiai hatásait humán, immortalizált SZ95 szebocitákon. Kísérleteink kezdetén azt vizsgáltuk meg, hogy különböző, „akne-releváns” gyulladásos stimulusok (a gyulladásos lipidmediátor arachidonsav [AA; 50 μM], a Toll-like receptor [TLR]-2 aktivátor lipoteikolsav [LTA; 10 μg/ml], illetve a TLR4 aktivátor lipopoliszacharid [LPS; 5 μg/ml]) hatására miként változik a FAAH1 kifejeződése. Elsőként MTT-assay segítségével megbizonyosodtunk arról, hogy az általunk tervezett kezelések nem befolyásolják érdemben a sejtek életképességét. Ezt követően megállapítottuk, hogy bár mindhárom kezelés jelentős gyulladásos választ váltott ki (interleukin-6 és -8 up-reguláció [Q-PCR] és felszabadulás [ELISA]), sem 3, sem 24 órás kezelések során nem fokozták a FAAH1 mRNS (Q-PCR), illetve fehérje szintű (western blot) kifejeződését; sőt, 24 órás kezelések esetén az AA és az LPS kis, de szignifikáns mértékben csökkentette azt (Q-PCR). Kimutattuk, hogy a nem citotoxikus koncentrációban (10 μM) alkalmazott URB597 jelentősen csökkentette az AA-val indukált, kórosan fokozott faggyúlipid-termelést, de nem befolyásolta érdemben a jellemzően a sejtszámmal korreláló poláros lipidek szintjét (Nile Red jelölés; 48h). Emellett URB597 (0,1-10 μM) önmagában nem fokozta a vizsgált gyulladásos citokinek, az IL-6 és az IL-8 felszabadulását, viszont csökkenteni látszott az LPS által indukált citokin-felszabadulást (10 μM; ELISA). Eredményeinket összefoglalva megállapítható, hogy bár a FAAH1 kifejeződése nem növekszik az általunk választott gyulladásos stimulusok hatására, de a FAAH1-gátló URB597 nem citotoxikus koncentrációban alkalmazva hatékonyan csökkenti az AA által indukált, aknét modellező, kórosan fokozott faggyúlipid-termelést, és gyulladásgátló hatást mutat humán szebocitákon, így potenciális anti-akne szerként történő további vizsgálata feltétlenül indokolt.