Hogyan tesz "fogyatékossá" egy hallássérültet a társadalom?

Abstract

Szakdolgozatom során szerettem volna bemutatni azt, hogy Magyarország hol jár az esélyegyenlőség megteremtésének útján, milyen kép él még a társadalomban a fogyatékossággal élőkről. Sajnos hazánkban még a törvényi szabályozások és a közgondolkodás is medikális oldalról közelíti meg a fogyatékosság kérdését. Nem mondható azonban az, hogy hazánkban nem jelentek még meg azok az elméletek, melyek azt mondják, hogy nem maga a fogyatékosság tesz „fogyatékossá”, hanem az, ahogyan arra reagál a környezet. Azonban ezek az elméletek még nem olyan általánosan elfogadottak, mint a hosszú évtizedekig uralkodó orvosi megközelítések. A hallássérültek csoportja több okból kifolyólag is eltér a többi fogyatékossággal élő csoporttól. Az egyik ok, hogy a hallássérülés sok esetben nem látszik első pillantásra „pont úgy néznek ki, mint bárki más”, mégis mások. Az emberek nagy része nem tudja, hogyan viselkedjen attól a pillanattól, ahogy kiderül, hogy egy hallássérülttel „van dolga”. Legtöbb esetben hangosabban kezdenek beszélni, vagy közelebb hajolnak hozzájuk, ezekre azonban nincs szükség, hiszen egy hallássérült remekül tud szájról olvasni. A másik ok, amiért a hallássérültek még a fogyatékossággal élők csoportján belül is „mások”, az a jelnyelv használatának köszönhető véleményem szerint. A jelnyelv és használata által a siket közösség egy olyan zártabb csoportot alkot, ahová nehéz bekerülni, ha valaki nem siket.